Súlyos égési sérüléseket szerzett egy nő, amikor megpróbálta megmenteni a kutyáját

égés Yellowstone baleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nő szerette volna megvédeni a kutyáját, és megpróbálta elterelni a hőforrás közeléből, aminek következtében súlyosan megégett a lába és a válla is.

A fiatal, 20 éves nő és az apja a kutyájukkal együtt ment az amerikai Yellowstone Nemzeti Parkba. Ahogy leparkoltak, a kutya azonnal kiugrott az autóból és a gejzír felé rohant. A lány annyira megijedt, hogy utána szaladt, egyenesen az egyik forrásba.

A 93 Celsius-fokos vízben súlyos égési sérüléseket szenvedett, főleg a lábait és a vállát érte a tűzforró víz. A park munkatársai azonnal a segítségére siettek, majd kórházba szállították a lányt - írja a Fox News. A kutya tetemét a gejzírben találták meg.

Az eset óta a park munkatársai figyelmeztetik a látogatókat, hogy ne menjenek a hőforrások közelébe, és a kijelölt turistaútvonalon haladjanak.

Már egy forró kávé is súlyos égési sérüléseket tud okozni: Európai Bíróság: a légitársaság felelős a repülőn a pohárból kiömlő forró kávé által okozott károkért

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.