Egy hajléktalanként élő férfi egy bozótvágóval és egy késsel ölte meg áldozatait még év elején, de csak most emeltek vádat ellene.

A férfi többszörösen büntetett előéletű volt, és áldozatait kegyetlenül helyben hagyta. A férfit több, védekezésre képtelen személy sérelemére elkövetett emberölés bűntettével és más bűncselekményekkel is vádolják - írja a Tények.hu.

A vádirat szerint a két sértett és harmadik társuk Újszegeden, egy kiserdőben fából és fóliából készített lakóhelyiséget. A vádlott kihasználta az alkalmat, amikor az egyik sértett nem volt jelen, beköltözött a lakrészébe, és néhány napot ott is töltött. A visszatérő férfi ezt észlelte és elzavarta őt.

A vádlott még január 6-án visszament az erdőbe egy 50 centis, fanyelvű bozótvágót és egy kést vitt magával. A két alvó áldozatot előbb egy bozótvágóval többször fejen ütötte, majd nyakon is szúrta. A sértettek még a helyszínen életüket vesztették.

Órák elteltével visszatért a harmadik társuk is, aki szerencsésen megúszta az esetet, és nem is észlelte a történteket, hiszen a sötétben lefeküdt aludni, és már csak a helyszínre kiérkező rendőrök keltették fel. 

A csoportvezető ügyész közölte, hogy a főügyészség a letartóztatásban levő vádlottra tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

Sokkoló: Bozótvágóval esett neki édesanyja élettársának a dabasi férfi