A forgalommal szemben vezetett egy 76 éves, ittas férfi Borsodban

dreamstime -
szabálysértés ittas vezetés idős férfi rendőrség Borsod Miskolc
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Idős férfit állítottak elő a rendőrök, miután elkapták ittas vezetésért. A 76 éves részeg férfi az M30-as autópályán a forgalommal szemben vezetett. 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály járőrei 2022. január 15-én 23 óra 30 perckor állították meg az M30-as számú autópályán a forgalommal szemben közlekedő sofőrt, aki ellen azonnal intézkedtek. Az idős férfi egy miskolci bevásárlóközpontból akart hazajutni, de eltévedt, ezért indult el a forgalommal szemben, visszafelé.

dreamstime

A rendőrök megszondáztatták a sofőrt, akiről kiderült, hogy ittas, ezért a helyszínen elvették a jogosítványát, majd előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a férfival szemben az ittas járművezetés miatt közigazgatási eljárást is kezdeményeztek.

A rendőrség hivatalos honlapján, a Police.hu-n hívja fel a figyelmet arra, hogy „aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti."

A járművezetőket arra kérik, hogy „figyelmesen vezessenek, utazásuk megkezdése előtt alaposan tervezzék meg útirányukat, különösen akkor, ha az adott úton még nem közlekedtek!"

Tragédia! Autóbalesetben halt meg a 29 éves olimpikon http://www.life.hu/hirek/20220113-autobaleset-aldozata-lett-az-olimpiai-bronzermes-trinidadi-sprinter-deon-lendore.htmlAutóbaleset áldozata lett az Egyesült Államokban az olimpiai bronzérmes sprinter, Deon Lendore - közölte a 29 éves atléta hazájának, Trinidad és Tobagónak az ötkarikás bizottsága. HírekOrigoSzörnyű: Tinédzserek az áldozatai a hétfő esti brutális balesetnekhttp://www.life.hu/hirek/20220112-tinedzserek-az-aldozatai-a-hetfo-esti-brutalis-balesetnek.htmlEgy 17 éves lány meghalt, egy 18 éves fiú életéért küzdenek, az autót vezető 23 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett. Hírek--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.