Meztelen nők fotóit mutogatta kollégájának a házas orvos, aki szexuális szokásairól faggatta a fiatal lányt.

Rashid Iqbal húsz évvel ezelőtt Nigériából költözött Ausztráliába, és nyolc éve kapta meg orvosi engedélyét. A férfi még 2018-ban zaklatta egyik munkatársát, a botrányos eset azonban csak most került bírósági fázisba.

A 39 éves, házas orvos az információk szerint egy alkalommal 200 ausztrál dollárt, átszámítva 45 ezer forintot ajánlott fel az egészségügyi központ recepciósának, ha a lány lefekszik vele. A 19 éves fiatal lány visszautasította az ajánlatot, és annyira megrázta a férfi erőszakos közeledése, hogy mindent otthagyva hazamenekült.

Ajándékokkal is kedveskedett a kollégájának (Illusztráció)Forrás: Shutterstock

Rashid a bíróságon elismerte, hogy pénzt akart adni a lánynak, de azt már tagadta, hogy szexet kért volna cserébe. Elmondása szerint ruhát akart vetetni a recepcióssal, de csak viccnek szánta az egészet. A bíró végül elutasította a védekezést, mivel a lány a naplójában részletesen is leírta a zaklatás körülményeit.

Az orvos helyzetét súlyosbítja, hogy felvétel is készült arról, amikor megpróbálta lefizetni a szülőket, hogy a lányuk ejtse a vádakat. A bíróság egyelőre csak a férfi bűnösségét állapította meg, börtönre azonban nem kell számítania. Az orvosi engedélyét viszont már bevonták – idézi a DailyMail cikkét a Tények.