Hatalmas botrány az RTL Klubnál: lopással vádolják a producert

Forrás: baratok.hu -
Oltári csajok lopás botrány RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Azzal vádolja egy írónő Kalamár Tamás producert, hogy az ő regényéből készült azt RTL Klub Oltári csajok című sorozata, ám az átdolgozásra és megfilmesítésre nem kértek engedélyt.

A Barátok közt atyját, Kalamár Tamást és két társát vádolja azzal egy írónő, hogy a regénye engedély nélküli átdolgozásából készült az Oltári csajok című sorozat, ami az RTL II-n futott. Kalamár Tamás az első rendű vádlott, és a beadott anyag szerint 100 milliós vagyoni kára keletkezett az írónőnek, dr. Köbli-Sík Viktóriának.

Kalamár Tamást lopással vádolja egy írónő Forrás: baratok.hu

"A vád szerint a sértett írt egy regényt, amelyet eljuttatott több televíziózásban, illetve filmezésben érintett személyhez, céghez annak érdekében, hogy abból forgatókönyvet írhasson és tévésorozat készülhessen. Az I. rendű vádlott producer és showrunner megszerezte a sértett – nyomtatásban meg nem jelent, szerzői jogvédelem alatt álló – regényét, majd azt a II. és III. rendű vádlottak, illetve az ismeretlen helyen, külföldön tartózkodó társuk rendelkezésére bocsátotta és aktív közreműködésükkel televíziós sorozattá átdolgozta, majd megfilmesítette és azt saját műveként tüntette fel" - áll a Fővárosi Törvényszék közleményében. "Az engedély nélküli átdolgozás és megfilmesítés eredményeként a sértettnek több mint 100 millió forint vagyoni hátránya keletkezett. Az ügyészség a vádlottakat szerzői jogok különösen nagy vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntettével vádolja, amely cselekményt a II. és III. rendű terhelt bűnsegédként követett el" - írták.

Az írónő a problémát már akkor jelezte az RTL Klub programigazgatójának, Kolosi Péternek, amikor megjelentek a sorozatot népszerűsítő óriásplakátok, de hiába. Tavaly emeltek vádal Kalamár és két társa ellen, az első tárgyalást kedden tartották volna, de elnapolták. "Egyelőre nincs miről beszélni, annyit viszont elmondhatok, hogy teljesen alaptalan az ellenem felhozott vád" - mondta a Blikknek az ügyről Kalamár.

Az irónő most nem nyilatkozott, de korábban a Pesti TV-nek beszélt az ügyről. "Gyesen voltam a kislányommal, amikor írni kezdtem a könyvet. A szikrát az adta, hogy a korábbi kalandokból, amelyek velem történtek, tovább folytattam az én kis kitalált történetemet, ebből lett a Szerelemkereső. Sok személyes történet van benne, és a regény ellopása miatt azért is fájó, mert úgy éreztem, ellopták az életemet" - mondta akkor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.