A felnőttfilmesek egyre nagyobb táborát aggasztja, hogy sok pornósztár hal meg rejtélyes körülmények között, vagy épp drogtúladagolás miatt.

Olivia Lua mindössze 23 éves volt, amikor életét vesztette még 2018-ban. A pornósztár 2016-ban indította be felnőttfilmes karrierjét és igencsak tehetségesnek bizonyult, ugyanis több díjra is jelölték a szakmájában. Az amerikai Lua karrierje jól indult, de az utolsó hónapjaiban több nehézséggel is meg kellett küzdenie.

A pornóiparban hatalmas a verseny, és a rengeteg ingyenes platformnak, amatőr színésznek köszönhetően nagy a konkurencia. A fizetések csökkennek és csak az extrém filmekkel lehet igazán jól keresni. Ezek a filmek azonban többnyire veszélyesek, és több pornósztár is beszámolt arról, hogy a durva behatolások és pózok miatt maradandó sérüléseket szenvedtek.

Olivia Lua a pornóipar egyik legfiatalabb áldozata, aki négy évvel ezelőtt vesztette életétForrás: Twitter/Olivia Lua

Oliviával a halála előtt szerződést bontott az LA Direct Models, ugyanis kábítószer hatása alatt állt, amikor megjelent az egyik forgatáson. Nem sokkal ezután alkohol- és drogtúladagolás gyanújával kórházba került, ahol már nem tudták megmenteni az életét.

A fiatal színésznő tragédiája azért is rázta meg különösképpen a felnőttfilmes szakmát, mivel 2017 és 2018 között alig hét hónap leforgása alatt ő volt az ötödik pornósztár, aki életét vesztette.

Gad Saad viselkedéskutató szerint a pornósztárok nem hajlamosabbak a mentális betegségekre, mint azt átlagemberek, viszont a szakmájukból adódóan rengeteg bizonytalansággal kell megküzdeniük. A sok forgatás kifárasztja az embert, hamar kiégnek, és ezek a színészek nincsenek felkészülve arra, ha egyszer már nem hívják őket dolgozni. Saad szerint a pornósok körében csak keveseknek van B-terve – írja a DailyStar.