Ekkor tér vissza a tavasz: legalább egy kis időre újra kisüt a nap

Forrás: Shutterstock -
tavasz időjárás heti időjárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hétfőtől egyre inkább melegszik az idő, szerdára már ismét tavasz lesz.

Hétfő


Hajnalban, reggel keleten még előfordul kisebb vegyes csapadék, majd ott is csökken a felhőzet. Napközben a napsütés mellett nyugat felől megnövekszik a felhőzet, de eső nem alakul ki. A délnyugati szél néhol megélénkül. Reggel szinte mindenhol fagyni fog, délutánra 7-11 fok közé melegszik a levegő.


Kedd

Északon borongós idő lesz, elszórt esővel; délen ezzel szemben sok napsütésre van kilátás. A nyugati szél megerősödik. 11 és 17 fok között alakul a hőmérséklet.

Forrás: Shutterstock


Szerda

Reggel délnyugat felől csökken a felhőzet, egyre több napsütés várható. Csak estefelé érkeznek fátyolfelhők. Nem lesz csapadék. A délies szél megélénkül. 15 és 20 fok közé erősödik a nappali felmelegedés.

Csütörtök

Északnyugat, nyugat felől gyakran növekszik meg a felhőzet, de csak elszórtan lehet záporeső. Marad a kellemes tavaszi hőmérséklet (15-20°C).

Péntek

Erősen felhős, majd borult lesz az ég. Délutántól egyre több helyen fordul elő eső, záporeső. 15-17 fok körüli értékeket mutathatnak a hőmérők - írja a Köpönyeg.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.