Egy áruházban dolgozik vezető beosztásban a 25 évvel ezelőtti taxisgyilkosság egyik elkövetője, Andrea

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság bűncselekmény taxisgyilkosság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokan emlékezhetnek a 25 évvel ezelőtti nagy port kavart taxisgyilkosságra. Két fiatal lány, Andrea és Diana magukkal csaltak, majd brutálisan megöltek egy taxist. Fantás gyilkosként emlegették őket, ugyanis a lányok egy vízzel teli üdítős flakonnal csaptak le áldozatukra, majd órákig taposták az ájult testet. Andrea azóta többször ült börtönben, most egy budapesti áruház egyik vezetője. 

A lányokat tettük után szinte azonnal elkapták, beismerték tettüket, Andrea 8 és fél, Diána 9 évet kapott. Andrea a szabadulása után Győr belvárosában korábbi cellatársával bordélyházat nyitott, ahol fiatalkorúakat is futtattak. Később emiatt újra börtönbe került, 2009-ben, amikor kiengedték, egy nemzetközi cég egyik budapesti áruházába ment dolgozni, ahol azóta karriert épített, most műszakvezető.

Illusztráció. Forrás: Shutterstock

"Andi tipikus keménykezű vezető, akinek az ember nem szívesen mond ellent. Én egy kollégámtól hallottam, hogy mit tett szinte még gyerekként, és bevallom, nagyon meglepett a dolog" - mondta el a Borsnak az áruház egyik dolgozója, aki együtt dolgozik a ma már 40 éves Andreával.

A lap arról is ír, hogy a beosztottak egy része ismeri a nő múltját, de csak egymás között beszélnek róla. A multi elégedett Andrea munkájával, de tisztában vannak azzal is, hogy a munkatársak pletykálnak a korábban történtekről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.