sportoló kézilabda
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Guricsné Pásztor Erzsébet, az 1965-ben világbajnok magyar női kézilabda-válogatott csapatkapitánya, kilencszeres magyar bajnok kapus.

A Bp. Spartacus játékosaként 33 alkalommal védte a nemzeti együttes kapuját 1960 és 1966 között. 1962-ben világbajnoki ötödik helyezett, három évvel később pedig az NSZK-ban vb-aranyérmes magyar csapat tagja, egyben kapitánya volt. Az ő szerencsés választása nyomán jutott ki a magyar együttes az 1965-ös vb-re, az NDK elleni selejtező összesített 12-12-es döntetlenjét követően sorsolással Magyarország szerezte meg a vb-kvalifikációt - emlékeztet rá a hazai szövetség.

Forrás: Shutterstock


A Bp. Spartacus csapatával 1965-ben BEK-döntőt, 1964-ben és 1966-ban BEK-elődöntőt játszott, a fővárosi klubbal 1960 és 1965 között, valamint 1967-ben, a Vasassal 1972-ben és 1973-ban magyar bajnok lett. 1963-ban és 1968-ban Magyar Kupa-győztes volt.
Guricsné Pásztor Erzsébetet a Magyar Kézilabda Szövetség saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.