Egy TikTok kihívás miatt lopott a szomszédjától a budapesti fiatal: két év börtönt is kaphat

TikTok kihívás Tiktok Budapest lopás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lopással vádolnak egy 20 éves fiatalt, aki egy TikTokon látott kihívás miatt átmászott a XV. kerületi lakásának erkélyéről a szomszédjához, majd eltulajdonított egy kaktuszt.

2022. május 17-én érkezett a bejelentés a rendőrségre, miszerint egy hónappal korábban egy idős nő XV. kerületi, első emeleti lakásának erkélyéről elloptak egy kaktuszt. A szembeszomszéd szólt az idős hölgynek: látta, ahogy valaki a szomszédos erkélyről átmászott, majd a kaktusszal a kezében visszamászott. Az asszony ezt követően becsengetett a jelzett lakásba, majd egy bocsánatkérés mellett visszakapta a kaktuszát.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

Ezután a nő nem fordult a rendőrséghez, azonban májusban ismét szóltak neki, hogy valaki átmászott az erkélyére. A bejelentést követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság XV. kerületi Rendőrkapitánysága eljárást indított, majd kihallgatták a szomszédos lakás bérlőjét.

A 20 éves férfi rögtön beismerte tettét, amit azzal magyarázott, hogy a TikTokon látott egy kihívást, és ezért mászott át az erkélyre. A fiatal akár két év szabadságvesztést is kaphat - írja a police.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.