Kiszakadt a hullámvasút egyik kereke, többen is megsérültek a Dunakeszin tartott gyermeknapon

Forrás: Shutterstock -
gyermeknap gyereknap hullámvasút sérülés baleset Dunakeszi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos baleset történt a Dunakeszin tartott gyermeknapi rendezvényen, miután a hullámvasútnak kiszakadt az egyik kereke.

Ugyan hivatalosan még senki nem erősítette meg a balesetet, a helyi Facebook csoportokban vasárnap délután csak arról szóltak a bejegyzések, mi történt a dunakeszi gyermeknapon. Az egyik szemtanú így írta le a történteket:

"Menyasszonyom, anyósom, sógorom meg a lányom rajta ült. Én végigneztem közelről. Egy anyukának ömlött a vér a fejéből, a kislánya mellette sírt. (gondolom eléggé megrázta az eset) Egy pillanatra azt hittem, lefordul a sínről, a szívem majdnem megállt... Hál'Isten a családombol senkinek semmi baja nem lett"

Képünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Egy másik hozzászólónak mindhárom gyermeke a hullámvasúton ült, ők fejsérülést szenvedtek, a kislánya szemöldöke felszakadt, az orrából pedig ömlött a vér.

A jelenlévők elmondása szerint kitört egy kerék, mások pedig azt írják, hogy kiszakadt egy darab a sínből.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.