Az ózdi hős 2020 novemberében még arról beszélt, hogy felhagy a tévézéssel, most pedig úgy tűnik, ítészként visszatér a Sztárban Sztár leszek! című műsor harmadik évadára.

A TV2 egyik legnézettebb műsorának zsűritagjai nem panaszkodhatnak a tiszteletdíjukat illetően. A Blikk úgy értesült, hogy Majka a második évadért 10 millió forintot vitt haza, most pedig állítólag ennek az összegnek csak a másfélszereséért hajlandó maradni.

MajkaForrás: TV2

Azt beszélik, Majka tiszteletdíja nagyságrendileg tízmillió forint körül volt tavaly, ám ő szerette volna emelni a tétet, de nem talált kedvező fogadtatásra a TV2 vezetésénél. Főleg, mivel ezzel Pápai Jocit is feltüzelte, hogy kérjen többet, bár az énekesnek eleve kisebb a gázsija

– magyarázta egy, a produkciót jól ismerő informátor, aki szerint még az is felmerült a csatornánál, hogy lecserélik a két jó barátot.