Az anya sírva állította a videóban, hogy minden a gyermekek apjának a hibája. 

A 31 éves Janee Pedescleaux vásárnap támadt rá egy késsel 4 éves kislányára és 2 éves kisfiára a New Orleans-i lakásában. A rendőrség hamar kiért a helyszínre, azonban a kislány életét már nem tudták megmenteni, a kisfiú állapota pedig egyelőre válságos. 

A brutális gyilkosság után a nő élőben jelentkezett be közösségi oldalán, miközben láthatóan csupa vér volt. Azt állította, hogy mindenről a gyermekek apja tehet.

"A gyermekeim meghaltak, befejeztem" - mondta a nő a videóban, majd elkezdett öngyilkossággal fenyegetőzni, bár ezt később nem váltotta be. 

Úgy tudni, a nő már egy ideje küzdött az apával a gyermekfelügyelet miatt, mivel az apa állítólag közös felügyeletet kért, ami lehetővé tette volna számára, hogy hétvégente láthassa a gyerekeit - írja a Crime Online.