A 31 éves brit nő barátaival utazott a magyarok által is kedvelt görög szigetre, Rodoszra, ám az álomnyaralás rémálommá változott. A turista az egyik bárban megismerkedett egy férfival, aki felvitte őt a szobájába, szeretkeztek, majd megjelentek az illető barátai és ekkor elszabadult a pokol.
A brit nő és barátai a falirakibeli Dance City nevű nightclubban találkoztak a harmincas éveiben járó belga turistával, aki meghívta őket saját hotelszobájába. A nő későbbi vallomásában kihangsúlyozta, hogy beleegyezett a szexbe a férfival, akivel az erkélyen és a szobában is szeretkezett. Miután saját barátai leléptek, hirtelen megjelentek a belga férfi ismerősei.

A nő állítása szerint alkalmi szexpartnerének négy barátja mind megerőszakolta őt. Miután sikerült kiszabadulnia, taxiba ült, a szállására ment és másnap reggel hétkor megjelent a rendőrségen. A helyi erők vizsgálatot indítottak a nemi erőszakkal vádolt, harmincas éveikben járó belga turisták ellen, akiket mind azonosított a brit nő. A férfiak azonban tagadják az erőszak vádját – számolt be az esetről a Sun.