A futball egyik legmeghatározóbb alakja, Pelé 82 évesen távozott az élők sorából.
A 82 éves Pelénél tavaly augusztusban diagnosztizáltak vastagbélrákot, ezért többször is kórházi kezelést kapott, az egészségi állapota ingadozó volt. A legenda a Sao Pauló-i Albert Einstein Kórházban hunyt el - írja az AP. Halálhírét a lánya jelentette be Instagram-oldalán: "Végtelenül szeretünk, nyugodj békében!" - írta.

Pelé a Santosban mutatkozott be a felnőtteknél, majd vált világklasszis játékossá: a csapatot közel húsz évig, 1956 és 1974 között erősítette. Pályafutását a New York Cosmosban zárta le, amelyben 1975 és 1977 között három idényben is szerepelt. Klubjaival szerzett trófeái mellett a legnagyobb sikereit a válogatottal érte el, amellyel 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben is világbajnok lett. Ez rajta kívül más labdarúgónak még nem sikerült.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) az évszázad sportolójává választotta, míg a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) neki ítélte az évszázad futballistája elismerést, illetve 2014-ben a sportág nemzetközi szövetsége (FIFA) tiszteletbeli aranylabdásnak nyilvánította, amit aktív játékos korában brazilként még nem kaphatott meg - írja az MTI.