A közösségi média okozta mentális károk miatt indítottak pert iskolák

Forrás: Shutterstock -
iskola per mentális egészség közösségi média
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A seattle-i állami iskolák pert indítottak a technológiai óriáscégek ellen a közösségi média által okozott károk miatt.

Az iskolák szerint a cégek felelősek a diákok körében egyre súlyosabb, a mentális egészséget sújtó válságért, ami közvetlenül befolyásolja az intézmények oktatási feladatainak teljesítését. A kereset szerint, amelyet pénteken nyújtottak be az Alphabet Inc., Meta Platforms Inc, Snap Inc. és a TikTok-tulajdonos ByteDance ellen az illetékes amerikai járásbíróságon, a cégek célzottan úgy tervezték termékeiket, hogy a fiatalokat rászoktassák a platformjaik használatára, és ezzel mentálhigiénés válságot idéztek elő.

A Facebook-tulajdonos Meta erre reagálva egy e-mailes állásfoglalásban kijelentette: több mint 30 eszközt fejlesztett ki a tizenévesek és családtagjaik támogatására, és továbbra is szorosan együttműködik a szakértőkkel, a politikai döntéshozókkal és a szülőkkel. A Google azt mondta, hogy jelentős összegeket fektetett be a gyerekek biztonságos élményeinek megteremtésébe a platformjain, és erős védelmet és célzott funkciókat vezetett be az érdekükben. A Snap állásfoglalása szerint szorosan együttműködik számos mentálhigiénés szervezettel, hogy alkalmazáson belüli eszközöket és erőforrásokat biztosítson a felhasználók számára, és hogy a "közösség jóléte a legfontosabb prioritás".

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A Tiktok nem válaszolt azonnal a Reuters megkeresésére. Korábban a cégek állították, hogy élvezetes élményt teremtenek a felhasználók számára, kizárják a káros tartalmat és a befektetnek a tartalomellenőrzésbe és moderálásba.

A kereset szerint az alperes technológiai óriások sikeresen kihasználták a fiatalok sérülékeny, sebezhető agyát, országszerte diákok tízmillióit ejtették a vádlottak közösségi média-platformjainak túlzott használatából fakadó, pozitív visszacsatolás csapdájába.
A mentálhigiénés problémákkal küzdő diákok rosszabbul teljesítenek az iskolákban, és az intézmények, a tanárok képzésével kell lépéseket tenni a tünetek azonosítására és kezelésére, képzett szakemberek felvételére, valamint forrást kell előteremteni, hogy felhívják a hallgatók figyelmét a szociális média veszélyeire - írták a dokumentumban. A perben az iskolák pénzbeli kártérítést és egyéb büntetőszankciókat kérnek a cégek ellen - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.