Házkutatást tartott a rendőrség a 15 éves fiúval viszonyt folytató pedagógiai asszisztensnél

kiskorú pedagógiai asszisztens szexuális viszony
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tudni, a 39 éves férfitól adathordozókat, telefont és számítógépet vittek el.

Mint ismert, a 39 éves B. Zsolt, a budapesti Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási nyelvű Általános Iskola pedagógiai asszisztense videóbejegyzésben dicsekedett el azzal, hogy egy 15 éves fiú a szeretője. Az eset nagy port kavart, a férfit fel is függesztették az állásából. Péntek reggel házkutatást tartottak B. Zsoltnál, a rendőrség az ügyben közleményt adott ki.

Félmeztelenül is mutogatta magát B. Zsolt Forrás: TikTok


Azt írták, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) büntetőeljárás indult ismeretlen tettes ellen gyermekpornográfia bűntett elkövetésének gyanúja miatt. Az ügyben a KR NNI feljelentés alapján rendelt el nyomozást, melynek keretében a mai napon kutatást hajtott végre egy 39 éves budapesti lakosnál. Ennek során a nyomozók lefoglaltak számítástechnikai és informatikai eszközöket, valamint számos adathordozót.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.