Kiderült, hogy mi okozhatta a kétéves nyíregyházi kisfiú halálát

Forrás: tenyek.hu -
kisfiú rendőrség Nyíregyháza tragédia
Evés közben félrenyelt, ettől fulladhatott meg az a kétéves kisfiú, akinek a holttestét szombaton találták meg nevelőszülei autójában Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI megkeresésére.

Szilágyi László tájékoztatása szerint az ügyben segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt hallgattak ki egy nőt - a gyerek nevelőanyját - , aki a vallomástételt megtagadta, de nem élt panasszal a nyomozó hatóság intézkedése ellen.

A nő szabadlábon védekezhet, mert nem merült fel olyan körülmény, ami indokolná az őrizetbe vételét vagy a letartóztatását - tette hozzá.

Az ügyészségi szóvivő az előzményekről beszámoló közleményében azt írta, a gyámhatóság 2023. január 13-án vette nevelésbe a kétéves kisfiút és annak egyéves húgát, majd mindkét gyermeket a gyanúsítottnál, mint nevelőszülőnél helyezte el; a nevelt gyerekek így a nővel és férjével, valamint két közös kiskorú gyermekükkel éltek együtt egy nyíregyházi lakásban.

Kiderült, hogy mi okozhatta a kétéves nyíregyházi kisfiú halálát Forrás: tenyek.hu

A nő április 12-én este megetette a kétéves kisfiút, aki evés közben félrenyelt, amitől megfulladt. A gyanúsított nem hívott orvosi segítséget, és kórházba sem vitte el a gyermeket, ehelyett még aznap éjjel levitte a holttestet a ház előtt parkoló autójukhoz, a jármű csomagtartójába tette, az egyéves kislányt pedig beültette a gyermekülésbe. Ezután egy búcsúlevelet hátrahagyva elindult otthonról, majd két napig Nyíregyházán és környékén autózott

- ismertette a szóvivő.

Az asszonyt szombat hajnalban találta meg a keresésükre indult férj és a nő apósa a város külterületén, onnan mentek el együtt a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a kisfiú halálát fulladás okozta, húgát a mentők megfigyelésre kórházba vitték, de vele kapcsolatban a jelenlegi adatok szerint nem merült fel olyan körülmény, hogy bűncselekmény áldozata lenne - közölte a szóvivő.

Szilágyi László hozzátette, a nyomozás folyamatban van, a szakértői vélemények beszerzése zajlik, tanúkihallgatásokat tartanak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.