Olyan a természeted, amilyen virágot szeretsz

augusztus virág ezoterika Nyár virágmisztika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A nyár el sem képzelhető pompázó virágok nélkül. Ilyenkor kapja meg a föld összes élőlénye azt az éltető energiát, amit a Teremtő a virágokon keresztül ajándékoz nekünk, hogy általuk pótolni tudjuk "készleteinket". Bár már jól benne vagyunk a nyárban, ennek ellenére mégsem mehetünk el a májustól szeptemberig virágzó, úgynevezett csoportos virágok mellett.

Thinkstock
Thinkstock

Petúnia

Ezt a virágot azok az emberek kedvelik, akik szeretnek tenni az emberekért. Fontos számukra mások jó közérzete, biztonsága. Ha hasonlatként használnám a virágot, akkor a petúniatő ágai, levelei a csoport tagjai, a virág pedig az, aki a petúniát szerető, szorgos ember. Persze ez nem azt jelenti, hogy akinek más virág a kedvence, az esetleg rest lenne. A petúniának is sajátossága, hogy olyan energiát bocsát ki magából, ami által nem érezzük magunkat annyira magányosnak. Segíti, hogy folyamatosan lendületben maradjuk a hétköznapi tennivalóink során.

Verbéna

Ez a sok napsütést, erős meleget kedvelő virág azok kedvence, akik maguk is szeretnek hozzájuk hasonló, vidám emberek szeretetében fürdeni, sütkérezni. Jellemző rájuk, hogy mindig van másokhoz egy-egy erőt adó szavuk, amivel még akkor is képesek a földön fekvőt felemelni, ha ők maguk már jó ideje padlóra kerültek. Igaz, ez utóbbi az ő esetükben sohasem indokolt, csak a nem tudatosított önsajnálat vezethet ehhez az állapothoz. Amikor ilyen helyzet áll elő, gondoljanak a rozsdás vasrúdra, amiről ha lecsiszolják az oxidréteget, újra régi erővel viszi az "élet batyuját".

Dália

A nyári kertek büszke fejedelemasszonya ez a virág. Az öntudat megtestesítője, a felsőbb én virága. Akinek beleléptek az önérzetébe, az a dáliával helyreállíthatja csorbát szenvedett lelkét. Egy szép, dús csokor dália mellett újra ép, egészséges lesz az én tudata. Különösen, ha a csokorba a sötétbordó színűből többet teszünk.

Thinkstock
Thinkstock

Aki ezt a virágot igényli, s ülteti képzeletbeli kiskertjébe, annak nem árt végiggondolnia, milyen sértés, sértődés vezetett oda, hogy úgy érzi, szembefordult vele az egész világ, és méltatlanul bántak vele. Figyelme kiterjedt, és óvatos. No, nem arról van szó, hogy minden bokorban farkast vélne felfedezni, de elég éber ahhoz, hogy időben kivédhesse, ha a méltóságában újfent meg akarják sérteni. Hajlamos az illető arra, hogy hirtelen bánatossá váljon, majd, ha már kellőképpen áldozott az önsajnálat oltárán, utána lelki egyensúlya is helyrebillen. A dália olyan energiát bocsát ki magából, amely ezt a lelki problémát orvosolja.

Napraforgó

Szinte látni a virágon, ahogyan begyűjti a Nap energiáját és minden olyan erőt, ami éltet, erősít, mosolyt varázsol az arcokra, és arra késztet, hogy azt azonmód tovább is adjuk a "fészeklakóknak", vagyis azoknak, akiket - mint a virágszirmok - körbeveszünk gondoskodásunkkal, szeretetünkkel. Megfigyelhető, hogy azokat, akiknek ez a virág a kedvencük, lelki támogatásra szoruló emberek veszik körül. A napraforgót kedvelő emberek nem rokkannak bele lelkileg, ha lemaradnak a sikeres emberek listájának dobogós helyezéséről. Egészséges szemlélettel kezelik saját eredményeiket. Számukra a siker nem jelent egyet a környezet éljenzésével, tapsviharával. Nem a zajos ünneplésre vágynak, hanem a valódi, igazán értékes eredményre. Valóban olyanok ők, mint a Nap. Arra figyelnek, hogy beragyogják azt a területet, ami felett felelősséget vállaltak. A rájuk bízott csoport sikeréért képesek éjt nappallá téve harcolni, minden apró részletet pontosan helyreilleszteni, hogy minél tökéletesebb eredményt érhessenek el. Látszólag nem igénylik, de mégis jólesik nekik, ha munkásságukat elismerik, és a siker fényében megfürdetik az ő arcukat is.

Thinkstock
Thinkstock

Búzavirág

"Csak egy kék színű virág, ennyi a jelünk.
Aki jön, mind barátunk és boldog lesz velünk
Csak egy kékszínű virág, mit a kezedben hozol
Csak egy kékszínű virág, s már hozzánk tartozol"

Vajon mennyire volt tudatában a dalszövegíró, Tolcsvay László annak, hogy összefüggés van a Merkúr őselv energiája, a búzavirág színe, a barátság és a helyes kommunikáció között? Tudta, vagy nem tudta, mindenesetre maga a virág is és a dalszöveg is önmagáért beszél. A búzavirág a béke követe. Régen, a kiránduláskor szedett vadvirágcsokrot túlnyomórészt ez a csodálatosan szép, kék színű virág uralta. Ma már ritkán lepjük meg magunkat vele, pedig egyre inkább szükség lenne arra, hogy segítse a kapcsolatok kiteljesedését. Büszke lehet magára az, aki ezt a virágot szeretné kertjében, esetleg vázájában látni, mert számíthat rá, hogy soha nem lesz magányos.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.