Nincsenek szabályok, csak a saját szükségleteikre kell koncentrálniuk, és extrém dolgokat is kipróbálhatnak - így érvelnek azok a férfiak, akik rendszeresen igénybe veszik a prostituáltak szolgáltatásait. Két éve épp ez a cikk volt a kedvencetek a Life.hu-n.

"Huszonnégy évesen jártam először prostituáltnál, a lányt egy internetes apróhirdetési oldalról választottam ki a fényképek, a szolgáltatások, na meg az ár alapján. Nála találkoztunk, egy lakótelepi lakásban, ahol minden a szexről szólt: a falakon meztelen nőket és férfiakat ábrázoló poszterek voltak, az ágy fölé tükröt szereltek, a polcokon pedig olyan szexuális segédeszközök sorakoztak egymás mellett, amilyeneket addig még csak nem is láttam" - emlékszik vissza első "kalandjára" Dávid, aki arra kért, hogy ne áruljuk el valódi nevét, édesanyja és barátnője ugyanis nem is sejti, hogy időnként örömlányokhoz jár.

Forrás: Thinkstock

A huszonkilenc éves menedzser első tapasztalata - saját bevallása szerint - lehangoló volt. "A lány tényleg profi volt, mindent tökéletesen csinált, de éppen ez volt zavaró. Én fülledt, őrjítő hancúrozásra vágytam, nem pedig pornófilmbe illő, mérnöki pontossággal kivitelezett szexre. Az első pár alkalommal megpróbáltam a csúcsra juttatni a hölgyeket, ugyanis bántotta a férfiúi önérzetemet, hogy ők láthatóan nem élvezték a szexet. Aztán egy harmincéves prostituált megkért, hogy ne strapáljam magam, nekik ez így is, úgy is csak munka" - teszi hozzá.

Minden tizedik férfi járt már örömlánynál

"Hölgyeim! Alkalmi partnert keresek, az együttlétekért cserébe bőségesen támogatlak anyagilag. Fontos, hogy bevállalós, szexis és diszkrét legyél" - nem kellett sokáig kutatnunk az interneten, hogy tucatjával találjunk ilyen és ehhez hasonló hirdetéseket, a társkereső és apróhirdetési oldalakon ugyanis hemzsegnek az "alkalmi hölgypartner" szolgáltatásaiért busásan fizető férfiak üzenetei. Egy brit kutatás szerint minden tizedik férfi járt már prostituáltnál (más becslések hetven százalékra teszik a prostitúciót igénybe vevők férfiak arányát), az érintettek harminc százaléka ráadásul visszatérő vendég. A kuncsaftok fele külföldi nyaralásán próbálta ki a fizetős szexet, negyven százalékuk azonban saját lakóhelyén választott magának örömlányt.

És ami igazán megdöbbentő:
A glasgow-i kutatócsoport felmérése szerint a férfiak 43 százaléka párkapcsolatban élt, amikor prostituálthoz fordult. "Egy kapcsolatból akkor tekint ki a férfi, ha otthon nem kapja meg azt, amit szeretne. Ebben az esetben sokszor az otthoni szexmegvonás vagy a prüdéria lehet a kiváltó ok. A másik eshetőség a kíváncsiság és az újdonság igénye, ilyenkor az unalom elűzése a cél" - mondja Csides Kata szexuálpszichológus, aki szerint ez utóbbi problémát nehezebb orvosolni.

"Az első esetet elkerülhetjük azzal, hogy igyekszünk mindent megadni partnerünknek az ágyban, amit csak szeretne. A második eset már nehezebb, hiszen mindenki egy adott testtel rendelkezik, nem tudjuk megoldani, hogy az egyik nap ilyen testtel, a másik nap másmilyen testtel jelenjünk meg a hálószobában" - magyarázza.

Dávid három éve él együtt barátnőjével, ennek ellenére időnként most is igénybe veszi a prostituáltak szolgáltatásait - állítása szerint egyszerűen azért, mert ilyenkor a saját egójának hódolhat. "Nem kell előjátékkal tölteni az időt, nem kell odafigyelni a másikra. Ráadásul ha busásan fizetsz, nincsenek szabályok. Vadabbnál vadabb szexuális segédeszközöket használhatsz, nyakatekert pozíciókat próbálhatsz ki" - mondja. Hallott azonban olyan kuncsaftokról is, akik csak azért járnak prostituálthoz, hogy érezzék a hatalmukat, ők azok, akik gyakran megalázzák a lányokat.

Forrás: Thinkstock

Szingli férfiak: időhiány miatt vásárolnak szexet?

"A szingli férfiak legtöbbször időhiány miatt keresik fel az örömlányokat. Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de a beosztásuk, a munkaidejük miatt nem fér bele az udvarlás az életükbe, a biológia viszont követeli a magáét. Tulajdonképpen rendkívül kényelmes meglátogatni egy prostituáltat, hiszen a férfiak a pénzükért azt kapják, amit megrendeltek. Nem kell hozzá érzelem, elköteleződés, csak pénz" - körvonalazza a prostituáltakhoz járó férfiak másik nagy csoportjának jellemzőit a szexuálpszichológus.

Az időhiányt, a kellemetlen pillanatokat és - meglepő módon - a fair kapcsolatokat említi Dávid is, amikor a szingli férfiak "szokásairól" beszél. "Lemehetsz egy bárba, leitathatsz egy csinos lányt, akit felcipelhetsz a lakásodra. Reggel aztán mindketten kellemetlenül érzitek magatokat. Te alig várod, hogy végre hazamenjen, ő pedig lehet, hogy nem érti, miért is feküdt le veled. A prostituáltaknál viszont egyértelműek a szabályok" - mondja.

Azzal persze Dávid is tisztában van, hogy bizarr szokásával újra meg újra becsapja a barátnőjét, minden egyes együttléttel az egészségét is kockáztatja, és hogy egy olyan rendszer működéséhez járul hozzá, amely nők millióit használja ki évről évre. "Nem akarom már sokáig folytatni ezt az életformát, de nehéz lemondani róla. Néha eszembe jut, hogy mit tennék, ha valamelyik családtagomról derülne ki, hogy a testéből él" - teszi hozzá.

3 sztár, aki fizetett a szexért
Hugh Grant: a Bridget Jones-filmek sztárját 1995-ben kapta rajta egy rendőr, amint éppen egy prostituálttal hempergett az autójában. A kínos incidensből letartóztatás lett, az örömlány azonban - a bulvárlapok jóváltából - meggazdagodott.

Ronaldo: a sztárfocista 2008-ban három prostituáltat vitt fel a lakására, akikről csakhamar kiderült, hogy nem nők, hanem férfiak! A bizarr estéről készített videó expressz sebességgel terjedt el az interneten.

Wayne Rooney: tavaly egy 21 éves prostituált állította azt, hogy a focista többször is fizetett neki a szexért - miközben Rooney-t otthon várandós felesége várta.