Láttam a múltkor egy lányt az utcán, a pólóján ez volt a felirat: "Ha a pasim néz közben, akkor az nem megcsalás." Milyen igaz, bólogattam. Persze azért nem ilyen egyszerű a dolog.

 

Azt mondják, hármas szexbe belemenni kétféle partnerrel érdemes: vagy olyannal, akihez semmilyen érzelmi kapcsolat nem fűz, vagy olyannal, akivel annyira szoros a kötelék, hogy még ez is belefér.

Thinkstock

Édeshármas első blikkre

Az első eset egyszerű: a körülmények (legtöbbször egy fülledt hangulatú buli, némi alkohol és a kíváncsiság) összehoznak három embert, akik eléggé nyitottak ahhoz, hogy ne okozzon problémát számukra a tény, miszerint egy alkalmi légyott keretében a szokásos egy helyett két partnerrel bújnak ágyba. Ilyenkor sokkal kisebb a hibázás lehetősége, maximum az okozhat gondot, ha a hármas egyik tagja hirtelen szégyenlősködni kezd, netán közbeszól valami külső tényező: pl. hazajön anyu, és elillan a pillanat varázsa. Férfiként az ilyen, kötöttségek nélküli hármast átélni olyan, mint egy extrémsportos, adrenalinrobbantó kaland: két nővel az élet császárának látja magát az ember, amikor pedig két férfi és egy nő alkotta a hármast, akkor én konkrétan egy (jól sikerült) pornófilmben éreztem magam.

Miért van szükség harmadikra?

A másik verzió már jóval rizikósabb, amikor is szerelmünk, párunk, kedvesünk, barátnőnk/feleségünk az édeshármas egyik tagja. Akik ellene vannak az efféle kalandoknak, azok leginkább azt szokták érvként hangoztatni: ha igazán jól működik egy kapcsolat és abban a szex is, akkor nincs szükség harmadikra. Egyetértek. A harmadikat bevonó párok nagy része (talán a többsége) azért bocsátkozik ilyen kalandba, mert ezzel próbálják meg feldobni a hosszú együttlét során ellaposodott szexuális életüket, avagy nem illenek egymáshoz szexuális tekintetben, és az egyik félnek szüksége lenne valamire/valakire a párja mellett. Mindkét esetben a kulcsszó a hiány, és a hármas szex nem fogja pótolni azt. Jó esetben is maximum tüneti kezelésként szolgálhat az ilyen esetekre, de megoldani nem fogja őket. Ezeknek a pároknak azt kell tisztázniuk, hogy mi vezetett idáig, és nem egy új szereplővel bonyolítani a problémáikat.



Mi kell a hármas szexhez?

Mindezek ellenére mégis kipróbáltam úgy a szexet hármasban, hogy az egyik résztvevő a barátnőm volt. Hogy miért? Nem azért, mert valami hiányzott volna a kapcsolatunkból. Sőt. Nagyon magas hőfokon izzott a szenvedély közöttünk. Mindketten kísérletező személyiségek voltunk, új és újabb dolgokat próbáltunk ki együtt, közösen megvalósíthattuk minden titkos fantáziánkat. Ez egy izgalmas kaland volt mindkettőnk számára, közös játék, nem pedig pótszer. Nagyon fontos, hogy a hármas szex még akkor sem való minden pár számára, ha mindkét fél titkos fantáziái között szerepel egy édeshármas. Mindenekelőtt nagyon fontos a kölcsönös bizalom: tudniuk kell a feleknek, hogy ami köztük van, az sokkal, de sokkal erősebb és magasabb szinten áll, mint ami a hármas szex keretében a párjuk és a harmadik fél között fog történni. Másodsorban nagyon nyitott és laza személyiségeknek kell lenniük: a féltékenység biológiailag belénk kódolt reflex, sokaknál élesben akkor is előjön, ha elméletben nem is zavarná őket az adott helyzet. Harmadrészt nagyon intenzív kommunikációra van szükség: át kell beszélniük és tudniuk kell, pontosan miért csinálják, amit csinálnak, és azonnal jelezniük kell, ha valami zavarja őket.

Egy pasi + két nő 

Két lánnyal persze férfiúi büszkeségem az egekbe kúszott, egy életre elegendő önbizalomlöketet kaptam attól, hogy ez a két gyönyörű, kívánatos nő csak engem akar, ráadásul egyszerre, és még el is sikerül juttatnom őket a csúcsra. Közben pedig nagyon, de nagyon nagy hullámokban öntöttek el a gyengéd érzések a párom iránt, hogy annyira szeret, hogy még ezt is megengedi nekem. Egyvalami okozott csak hiányérzetet: a két lány egymással nem foglalkozott. De hát mit lehet tenni - ha a szerelmemnek egyszerűen nem voltak biszex hajlamai, akkor nem kérhettem tőle ilyesmit. Mivel pedig a szexben azért mégiscsak a férfi az irányító, aktív fél, és kevesebb olyan helyzet van, amiben több nőnek tud örömet szerezni egyszerre, így néhány igazán összegabalyodós szituáción kívül nem azt éreztem, hogy két nővel vagyok egyszerre, hanem hogy két nővel vagyok felváltva, mindig a másik asszisztenciájával.

Thinkstock


Két pasi + egy nő 

A két pasis felállás egészen más okok miatt volt emlékezetes. Minden nyitottságom ellenére nyilván kicsit azért tartottam is tőle, de szerencsére a rizikófaktorok jelentős része megszűnt azzal, hogy a másik srác rendkívül jófejként viselkedett, továbbá hogy rájöttem: mivel nem vagyok homofób, nem akaszt ki, ha véletlenül hozzámér egy heteroszexuális hármas gabalyodás közben egy másik férfi akármije, egyszerűen semleges érzés. Viszont igen, az elején csak feljött egy kis ösztönös féltékenység, amikor láttam a páromat valaki más karjaiban. Furcsa érzés volt, egyszerre kínzó és izgató - szétválaszthatatlanul. Aztán a barátnőm keze kinyúlt, és odahúzott magához, a szemembe nézett, és onnantól kezdve a féltékenység eltűnt, mert láttam, hogy ő az enyém, engem szeret, ez a mi közös élményünk itt és most. Attól kezdve már csak az izgalom maradt a kezdeti kettős érzésből.

Utána a barátnőmmel megállapítottuk, hogy a hármas szex olyan, mint megkóstolni egy finom egzotikus ételt: nem bántuk meg, ízlett is, gazdagodtak a tapasztalataink - de azért nem kéne minden napra, nem kaptunk rá, maradunk a hagyományos kajánál. Ami persze nem jelenti azt, hogy soha többé nem eszünk egzotikusat.

Szexhoroszkóp - csak felnőtteknek! Férfiak... (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20110901-szexhoroszkop-csak-felnotteknek-ferfiak.html Szex búcsúzóul - Te miért bújsz ágyba a pasiddal?http://www.life.hu/szeress/szex/20110902-szex-szerelem-parkapcsolat-te-miert-olelsz-nezz-szembe-a.html 7+1 dolog, ami nélkül nem működik a szexhttp://www.life.hu/szeress/szex/20110901-szex-szerelem-parkapcsolat-71-osszetevo-ami-nelkul-nem-mukodik.html Fogadd el a tested, fedezd fel a vaginád!http://www.life.hu/szeress/szex/20110830-a-noi-intimtestresz-titka.html Szexhoroszkóp - csak felnőtteknek! Nők...http://www.life.hu/szeress/szex/20110825-szex-szerelem-parkapcsolat-szexhoroszkop-csak-felnotteknek-nok.html Ismerd meg a pasid! - Nagy erogénzóna-kalauzhttp://www.life.hu/szeress/szex/20110825-szex-szerelem-parkapcsolat-erogen-zonak-a-ferfiak-testen.html