Az éjszaka leple alatt hancúrozni kétségtelenül élvezetesnek hangzik, de lássuk, mi történik akkor, ha a párod a sötétben úgy veti rád magát, hogy utána semmire sem emlékszik.

Titokzatos és furcsa jelenség

Az alvászavarnak jelenleg mintegy 150 különböző típusát különböztetjük meg. Ebből két nagy csoport különíthető el: az egyik a disszomnia, a másik a paraszomnia. Az utóbbiba tartozó úgynevezett szexszomnia állapotát a '90-es évek közepén azonosították, amikor kanadai kutatók megfigyelték, hogy az alvászavarokkal küzdő páciensek szexuálisan szokatlanul aktívak voltak. Elemzések szerint a kóros szexuális viselkedés sokkal több embert érint a világon, mint azt korábban gondolták.

Forrás: Thinkstock

"Az alvás közben jelentkező szexuális aktivitás a legmélyebb alvás utáni felületesebb alvási stádiumra jellemző. Fontos tudnunk ugyanakkor, hogy alapvetően három különböző tudatállapot létezik (lassú alvás, paradox alvás, éber állapot), amelyek élesen elkülönülnek egymástól" - vélekedik dr. Hermánné Fogarassy Éva alvásterapeuta, a kronobio-pszichológia szakértője. "E három tudatállapoton kívül vannak olyan módosult tudatállapotok is, amelyek a szokásostól eltérő mentális jelenségekkel járnak (pl. meditáció, hipnózis). Az alvajáráshoz hasonló szexszomnia - akárcsak az éjszakai evés vagy az éjszakai agresszió szindróma - egy módosult tudatállapothoz hasonlítható, és amennyiben csak egyszer-egyszer jelentkezik, nem nevezhető betegségnek, ám rendszeres előfordulása odafigyelést és orvosi kezelést igényel" - mondja a szakértő.

Mi történik az éjjel?

A szexszomnia abban különbözik a többi paraszomniás jelenségtől, hogy az alany többnyire egy másik személyt is bevon a viselkedésébe. A szexszomnia csoportjába olyan alvás közbeni szexuális magatartások tartoznak, mint pl. a maszturbáció, a partner nemi szervének simogatása, vagy akár az orgazmussal járó közösülés.

E jelenség sajátossága, hogy a szexuális aktus alvás közben történik, amire az illető másnap egyáltalán nem emlékszik. Ilyenkor az alvó egyénre jellemző lehet az ismétlődő vagy véletlenszerű nyögés, az akaratlan izomrángás, illetve súlyosabb esetben az agresszív viselkedés vagy az erőszakos behatolás. A szexszomnia ugyanakkor egy krónikus állapot, ami újra és újra megtörténhet, ám ennek személyiség- és egészségkárosító hatása lehet, mivel olyan nem kívánatos helyzeteket is teremthet, mint pl. az idegenekkel történő közösülés.

Anita 39, személyi edző:
"A férjemmel az első ilyen együttlét hajnalban történt, és amikor másnap rákérdeztem, semmire sem emlékezett. Ezután mindig ugyanabban az időben szeretkeztünk, és feltűnt, hogy ezek az aktusok teljesen mások voltak, mint egyébként. Egyik éjjel próbáltam vele beszélni arról, hogy csináljuk máskor, de a szemei üvegesek voltak, és egyáltalán nem válaszolt. Ekkor döbbentem rá arra, hogy a férjem egy ideje álmában közösül velem. Ez kb. 5 évvel ezelőtt történt, és bár ettől eltekintve egészségesnek mondható a szexuális életünk, a párom még mindig szexszomniában szenved."
Forrás: Thinkstock

Veszélyes férfiak az ágyban

Az alvás közbeni szeretkezés intenzitása nemenként és egyénenként változó lehet, ám mind a nők, mind a férfiak esetében a szexszomnia kialakulását genetikai tényezők is befolyásolhatják. Az idegi-hormonális rendszer izgalmi szintjének zavara okozza, hogy a jelenség nőknél viszonylag enyhébb formában, így pl. alvás közbeni önkielégítésben, vagy erotikus hangok kiadásában nyilvánul meg, míg férfiaknál jellemzőbb, hogy extrém esetekben akár nemi erőszakot is elkövethetnek.

A kutatások szerint bizonyos tényezők növelhetik a rendellenes szexuális magatartás kialakulásának kockázatát, mint általában az alvászavarok, a rendszeres alkoholfogyasztás, a kábítószer-használat, a libidónövelő pirulák, az elfojtott szexuális fantáziák, a túlzott kialvatlanság, a szorongás és a nagyfokú stressz.

Gyuri 33, mérnök:
"Amíg a barátnőm nem vette fel videóra, el sem hittem neki, hogy éjszaka valóságos vadállattá változom. Állítása szerint már többször előfordult, hogy ilyenkor letéptem a ruháját, és trágár szavakat használtam, ami máskor egyáltalán nem jellemző rám. Sajnos úgy tűnik, nincs uralmam a saját testem felett, mert a dolog azóta is megtörtént. Bűnösnek érzem magam, és előre rettegek az éjszakáktól, nehogy valamilyen kárt tegyek a páromban. Nagyon szégyellem a történteket, és nem merek orvoshoz fordulni."

Kiskapu a nemi erőszak felmentésére?

Egy 16 éves angol lányt többször megerőszakolt a mostohaapja, aki a bíróságon azzal próbálta bizonyítani ártatlanságát, hogy abban az időben aludt, így nem tudta, hogy mit csinál. A 33 éves szerelőt az esküdtszék felmentette a szexuális bántalmazás vádja alól, mert megállapította, hogy a férfi nem volt tudatában a tetteinek. A lány így nyilatkozott az ítélet után:

"Amikor éjszaka kikezdett velem a mostohaapám, megpróbáltam elmenekülni a szobámból, de elkapott és megerőszakolt. Utána lement a konyhába, de én olyan sokkos állapotba kerültem, hogy magatehetetlenül feküdtem az ágyamban. Azóta rémálmok gyötörnek, és nem értem, hogy a bíróság miért nem ítélte el. Ha valaki öntudatlan állapotban tesz ehhez hasonló szörnyűséget, hogy vállalhat felelősséget a tetteiért?"

Forrás: Thinkstock

"Senki sem tesz olyan dolgot - még álmában sem -, amit tilt a belső értékrendje, hisz egy alvajáró sem hajt végre kriminális tetteket" - vélekedik az esetről dr. Hermánné Fogarassy Éva. "Bizonyított tény, hogy a belső erkölcsi kontroll még a hipnózis állapotában is működik, ezért én szinte kizártnak tartom, hogy az illető napközben nem fantáziált a mostohalányáról. A törvény valóban nem bünteti azt a személyt, akiről a vizsgálatok bebizonyítják, hogy a nemi erőszakot módosult tudatállapotban hajtotta végre, ám ilyen esetekben felmerülhet az egyén és a család felelőssége is."

Győri Szilvia szexuálpszichológus véleménye:
"Nyilvánvaló, hogy még egy jól működő párkapcsolatot is próbára tehet ez a kényelmetlen és veszélyeket rejtő probléma. Ennek megértésében és tudatosításában a hozzáértő szakember szerepe nélkülözhetetlen, aki mind az egyénnel, mind a párral konstruktív módon foglalkozik. A szexszomnia az illetőnél olyan negatív érzelmekkel járhat, mint a harag, a félelem, a bűnösség érzése és a szégyen, amelyek a későbbiekben akár komolyabb pszichés zavarokat is eredményezhetnek.

Az alvajárás eme speciális változatánál a gyógyszeres kezelést hatékonyan lehet kombinálni terápiás módszerekkel és életmódbeli változásokkal. Ezzel együtt fontosnak tartom, hogy a kezelés időtartamára szükség esetén olyan óvintézkedéseket is betartsanak az érintettek, mint pl. a zárható ajtajú hálószoba vagy a különköltözés."