Szeretnél már túlesni ezen az egészen, mert unod, mert fáradt vagy, vagy alig van már fél órád, hogy elkészülj és odaérj a megbeszélt helyre. Egyesek a párjuk törékeny egóját szeretnék megóvni azzal, hogy csak tettetik a csúcsra jutást, valójában azonban a közelében sincsenek a dolognak.



Bizonyára te is emlékszel Mirandára a Szex és New Yorkból. A vörös hölgyemény mindig megjátszotta orvos barátjának az orgazmust, aki mit sem sejtve azt gondolta, remekül összepasszolnak az ágyban. Nos, nem egyedülálló az ügyvédnőnk esete, kutatások szerint ugyanis öt nőből négy rendszeresen színészi képességeihez nyúl, ha szeretkezésre kerül a sor. Ezzel pedig kezdetét veszi egy ördögi kör, amiből kiszállni nehéz lehet, de nem lehetetlen. Hogy ez miért is okozhat problémát a párkapcsolatban, azzal általában nagyon is tisztában vannak.

Forrás: Thinkstock

Az orgazmust elérni nem könnyű, a jó hírünk azonban az, hogy tanulható. Mivel ez egy önkéntelen reflex, ezért az aggodalomnak nincs helye, hiszen annál kevesebb az esély, hogy valaha átéled. Szerencsére minden ember úgy teremtetett, hogy képes legyen orgazmust produkálni (leszámítva néhány orvosi vagy fizikai problémát, ami útban lehet, megfelelő segítséggel azonban ez is könnyen kezelhető). Ráadásul kutatások szerint az életkor előrehaladtával a csúcsra érés képessége javuló tendenciát mutat - hölgyeim, sosem késő tehát elkezdeni a tanulást!

 

Tudtad?
Átlagosan 18 évesek vagyunk az első orgazmus átélésekor.
A legtöbb orgazmus 20-30 másodpercig tart, extrémebb esetben azonban akár egy és fél percen át élvezkedhetünk.
A férfiak 85 %-a állítja, hogy az utolsó partnerével, akivel együtt volt, orgazmust élt át, míg a nőknek mindössze 64%-a mondja ugyanezt.

Élesben nehéz gyakorolni, sokkal jobb, ha saját magadon tapasztalod ki, hol és milyen az az érintés, ami igazán felcsigáz téged. Fedezd fel, ismerd meg saját testedet és vedd észre, mi kelti fel igazán a vágyaidat. Próbálj meg kizárni minden zavaró tényezőt és csak magadra figyelni. Bizonyos légzéstechnikák is jó szolgálatot tehetnek ilyenkor, érdemes tehát akár szakkönyveket is tanulmányozni a témában.
Ha egyszer sikerül magadat a csúcsra juttatni, akkor sem ért véget a feladat. Érdemes a párodat is belevonni és megmutatni, mit tanultál. Mondd el neki bátran, mire vágysz, ha kell, mutasd is be magadon. Ennél szexibb házi feladatod aligha volt mostanában...

Sokszor persze könnyebb a férfit hibáztatni az elmaradt orgazmusért, mint megbeszélni a problémát. Nos, hölgyeim, a jó szex és az orgazmus titka nem a méret, hanem a jó kommunikáció. Persze a férfi is lehet néha önző a szerelemben, ha azonban megjátszod előtte, honnan fogja tudni, hogy nem jó, amit és ahogy csinál? Hidd el, sokkal többet ártasz ezzel az önérzetének, mintha finom jelzésekkel segítenéd megtanítani neki a testi szerelem művészetét. Azt azonban ne feledd, a szeretkezés sokkal többől is áll, mint a puszta testi vágyak kielégítése.

 

Sokáig nem volt orgazmusa Geri Halliwellnekhttp://www.life.hu/szeress/20130401-geri-halliwellnek-az-egykori-spice-girl-enekesnojenek-30-eves-koraig.html Szeretőjével kapta rajta pasiját Katy Perryhttp://www.life.hu/szeress/20130331-katy-perry-enekesnot-megcsalta-john-mayer-es-lebukott-ezert-szakitott.html Okosabbak leszünk a szextőlhttp://www.life.hu/szeress/20130322-szex-szerelem-parkapcsolat-okosabbak-leszunk-rendszeres-szextol.html Együtt a legdögösebb hollywoodi álompárhttp://www.life.hu/szeress/20130329-ryan-gosling-szinesz-es-eva-mendes-szineszno-egyutt-mutatkoztak-a.html