Úgy tűnik, a párkapcsolati boldogság alapköve, hogy többet szexelj, mint a baráti körödbe tartozó párok - vagy legalábbis azt hidd, hogy többet áldozol a gyönyör oltárán.

Egy amerikai kutatás arra mutatott rá, hogy a szex mennyisége és a boldogság megélése között szoros összefüggés van. Ám nem abban az értelemben csupán, hogy a sok szex boldogságot, a kevés szex boldogtalanságot eredményez. A lényeg az "ahhoz képest", vagyis ha többet szexeltek, mint a haverok, akkor boldogabbnak érzitek magatokat, ha viszont kiderül, hogy kevesebbszer estek egymásnak, az boldogtalansághoz vezet. A boldogság megéléséhez eszerint rendkívül fontos, hogy a szexversenyben előkelő helyen legyetek, és a kiváló eredményt a többiek orra alá dörgöljétek. Ahhoz, hogy az öröm élménye erős legyen, be kell számolnotok a köztetek zajló aktusokról, és bezsebelni a többiek ámulattal és irigységgel teli megjegyzéseit.

Thinkstock

Nem csoda, hogy a gyarló ember ezen a területen is csaláshoz folyamodik, és a boldogság érdekében bűntudat nélkül becsapja saját magát - és a többieket is. Egy feltételezés szerint ez állhat ugyanis a szexszel kapcsolatos nagyotmondások hátterében. Mert hazudni persze nemcsak a szex gyakoriságáról lehet, de arról is, hogy mi zajlik pontosan az ágyban. A párkapcsolati boldogság versenyében perdöntő lehet egy-egy menet hossza, a párod teljesítőképessége, vagy az, hogy mennyire vagytok bevállalósak. Ciki persze, ha a pár tagjai nem egyeztetik le percre pontosan a mesét, és a nő beszámolója merőben eltér attól, amit a férfi állít a barátai előtt. 

A Life.hu megkért néhány embert, hogy számoljon be a hálószobatitkairól, a szexszel kapcsolatos átverésekről, valamint azok hatásairól.

"Bénának éreztem magam"

Anikó, grafikus (38)
"Szerintem mindenki hazudik a szexről. Mi több, szemérmetlenül dicsekszünk azzal, ami nincs is. Ki szereti azt mondani például egy csajos estén, pár pohár bor után, hogy figyu, szerintem gáz van, a párom és én már csak havonta egyszer túrjuk fel az ágyat. Mennyivel jobban esik azt hazudni, hogy a pasim hetente háromszor támadásba lendül, aztán elégedetten nézni a többiek elsavanyodó arckifejezését. Én ma már nagystílűen kiszínezem a valóságban, csak azért, mert elegem lett abból, hogy a többiek beszámolója lehengerelt. Bénának éreztem magam, és lassan meggyőztem magam arról, hogy bennem van a hiba: én nem vagyok annyira csábító, mint a baráti kör többi nőtagja. Ma már szemrebbenés nélkül füllentek, és élvezem a hatást."

"Hazakönyörögte magát"

Orsi, tanárnő (35)
"Én nem szeretek mások előtt beszélni a szexuális életünkről, szerintem az csak kettőnkre tartozik. Amit a többiek mondanak, azt meghallgattam, elraktam, néha megdöbbentem, vagy elszomorodtam, esetleg hitetlenkedtem, de cserébe nem akartam szaftos történeteket tálalni. A pasim viszont hétről hétre úgy jött haza, hogy 'bezzeg Ági, na az olyat tud, olyan bevállalós, hogy az autóban is kielégítette a pasiját'. Én meg csak lestem, hogy tényleg? Aztán megpróbált rábeszélni olyan dolgokra a szexben, amit a barátai meséltek más nőkről: anális szex az ablakban, szex a vonaton. Vadabbnál vadabb ötletekkel állt elő, és azzal bántott, hogy ha a többiek ezt és ezt megteszik, én miért nem. Addig feszítette a húrt, amíg elküldtem. Járjon utána, hogy Ágika tényleg annyira kapható-e mindenre, ahogy azt a haverja bemeséli. Dühös voltam, és féltem, is, hogy valóban elmegy, de nem láttam más utat arra, hogy észhez térítsem. Ne másokhoz mérje a mi intim életünket. Arra fókuszáljon, ami velünk történik. Egy hónap után hazakönyörögte magát, és azóta szűri, amit hall, nem olyan könnyen megy lépre, vagy ha el is hiszi, amit mondanak neki, az kevésbé van hatással a mi kapcsolatunkra."

Thinkstock

"Tele vagyok kétségekkel"

Viki, asszisztens (34)
"Én egy idő után szinte feladtam, mert mások szexbeszámolóiból kiderült, hogy lusta vagyok, túlérzékeny, és persze csak az ostoba gátlásaim nem engedik, hogy a pláza mozijában szexeljen velem a pasim. Pedig az milyen hihetetlenül izgalmas, és a mesékből úgy tűnt, hogy a baráti társaságból már szinte mindenkinek volt orgazmusa ilyen helyen, vagy orálisan kielégítették, megujjazták. Csak engem nem. Csak a mi szexéletünk ilyen unalmas, poros, konzervatív. Aztán rájöttem, hogy hazugság az egész. Mert ha később részletekbe menően visszakérdeztem, vagy rafináltan firtattam a dátumokat, voltak eltérések. A lázas gyerek mellett például kizárt, hogy a város másik végében szexeljenek a szülők, máskor tudtam, hogy menstruált a csaj, bár a beszámoló alapján épp akkor este kényeztette egy órát orálisan a pasija. Hazugságok, amik apróságokon csúsztak el. Persze én is füllentek ezt-azt, talán azért, mert mégis tele vagyok kétségekkel, és nem akarok lemaradni a többiektől."

Fotó: Julian Laidig


Kövesd a Szexpázsit blogot a Facebookon is!


Mert igenis minden nap megérdemelsz egy szexi pasit, valamint egy jó történetet.
 Kövesd a Szexpázsit oldalt a Facebookon és hagyd, hogy naponta elcsábítson!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A SZEXPÁZSIT OLDAL!


Szextipp: békapóz - fordítva (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130718-szex-parkapcsolat-orgazmus-szextipp-bekapozforditva.html Így fejezi ki a nő, ha szexelni akarhttp://www.life.hu/szeress/szex/20130716-szex-szexualitas-parkapcsolat-maskepp-fejezik-ki-a-szexualis-erdeklodesuket.html Tuti szexpózok, ha túl nagy a szerszám (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130716-szex-szerelem-parkapcsolat-a-legjobb-szexpozok-ha-tul-nagy.html Szextipp: bújj egy másik nő bőrébe!http://www.life.hu/szeress/szex/20130715-szex-szerelem-parkapcsolat-mutasd-be-magad-a-pasidnak.html