A szexuális fantázia nem ismer határokat, és nincs ez másképp akkor sem, ha saját magadat kényezteted - persze nem mindegy, hogyan. Például valakinek a társaságában. A témában férfiak mesélték el a tapasztalataikat a Life.hu-nak.

A maszturbálás a mai napig tabutéma a társadalomban, pedig sokszor a legjobban működő párkapcsolatokban is előfordul, hogy a férfi vagy a nő titkolja a másik előtt, hogy magányos óráiban bizony örömet szokott okozni magának. A magányos gyönyörszerzés nem bűn, az általunk megkérdezett férfiak pedig azt is elárulják, hogy miért jó néha párban csinálni.

Forrás: Thinkstock


Kristóf, repülőjegy-értékesítő (25)
"A múltkor elég sokáig bent maradtam a melóhelyen az egyik munkatársammal. Kemény napunk volt, ami után mindkettőknek jólesett volna egy ital, én be akartam ülni egy kávézóba, de a kolleganőm azt mondta, inkább menjünk fel hozzá. Gondolom, felbátorodott a bortól, mert hirtelen nekem szegezte a kérdést, hogyan bírom szex nélkül - azt tudta, hogy már hosszú ideje nincs komoly párkapcsolatom. Erre azt feleltem, hogy nehezen, és naponta többször is maszturbálok, aztán megkérdezte, hogy mit szólnék hozzá, ha együtt csinálnánk. Leült mellém a kanapéra, felhúzta a szoknyáját, és amikor megláttam a duzzadt szeméremajkait, arra gondoltam, hogy ennél izgatóbbat még soha nem láttam. Ezután kigombolta a nadrágomat, én lehúztam a bugyiját és egészen az orgazmusig izgattuk magunkat. Azt hiszem, újra találkozni fogok vele, hátha megismételhetjük ezt a fantasztikus éjszakát!"

Szebasztián, ügyfélkapcsolati referens (30)
"Szerintem sokan nem is tudják, milyen izgalmas tud lenni a telefonszex, s bár nem helyettesítheti az 'igazit', rengeteg előnye van, pl. nincsenek szexuális betegségek, nem kell unalmas randikra rohangálni, és mivel nem látom a másikat élőben, teljesen szabadjára engedhetem a fantáziámat. Már attól begerjedek, amikor egy kellemes női hangot hallok, és amikor belelendülünk a témába, rendkívül izgató számomra a tudat, hogy az illető megosztja velem a legintimebb pillanatait, amitől általában én is kielégülök. Az egyik legerotikusabb szituációm egy 55 éves elvált nővel volt, kb. néhány hónappal ezelőtt. Azt mondta, nagyon hiányzik neki a testi közelség, s bár a beszélgetésünk elején kissé félénk volt, a mély hangom és a fülébe súgott szavaim annyira felizgatták, hogy egy hatalmasat maszturbált, és sikoltozva jutott a csúcsra. Még hogy az idősebb nőket nem érdekli a szex!"

Fotó: Terry RichardsonKövesd a Napi hímet a Facebookon!


Mert igenis minden nap megérdemelsz egy szexi pasit. Kövesd a Napi hím oldalt a Facebookon és hagyd, hogy naponta egy szexi arc vagy test elcsábítson!


IRÁNY A FACEBOOK ÉS A NAPI HÍM OLDAL!



A kéj titkos útja (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20120105-eszo-a-kej-titkos-utja-18.html Szextipp: hintázz bátran! (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130913-szex-szerelem-parkapcsolat-hintazz-batran.html 6 dolog, amit minden pasi akar az ágyban (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130910-szex-szerelem-parkapcsolat-6-dolog-amit-minden-pasi-akar.html Szextipp: lótuszpóz őszi éjszakákra (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130909-szex-szerelem-parkapcsolat-akar-a-lotusz-viraga-18.html Perverzió: gyönyör a pokol tornácán (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130906-szex-szexualitas-parkapcsolat-perverzio-gyonyor-a-pokol-tornacan-18.html Komplexusaid vannak? Ezt a szexpózt válaszd! (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20111222-komplexusaid-vannak-ezt-a-szexpozt-valaszd.html Szextipp: nyergeld fel! (18+)http://www.life.hu/szeress/szex/20130906-szex-szexualitas-parkapcsolat-nyergeld-fel.html