Intelligens orgazmus novellával című cikkünkben körbejártuk, miért is hat ránk elemi erővel, ha erotikus regényt olvasunk. Most azonban konkrét példákat is hozunk, hogy ne csak olvasd, de meg is valósíthasd a könyvekben leírtakat. Valószínűleg a te pasidban is ott lapul egy igazi Christian Grey, vagy éppen Mr. Wallace, csak pár jó ötlet kell neki, ami előhozza belőle a legvadabb ösztöneit. A Life.hu ebben segít.

Damien Stark arra biztat, hogy nem kell bugyit venned, amikor munkába indulsz:

Az édes rabság trükkje
"A játszmában, amelyben részt veszünk Damiennel, be kellett tartanom a szabályokat. És az elmúlt két hétben egyszer sem volt rajtam sem melltartó, sem bugyi. Először furcsa volt, de tagadhatatlanul szexi érzés, különösen, amikor együtt voltunk, és tudtam, hogy bármelyik pillanatban a szoknyám alá csúsztathatja a kezét. Megérinthet, ingerelhet, még meg is ujjazhat. Volt valami végletesen erotikus abban, hogy a ruha alatt pucér voltam, és még amikor Damien nem volt a közelemben, akkor is fel voltam húzva ettől, külön éreztem, ahogy valami anyag hozzásúrlódott a fenekemhez, vagy ha a huzat végigsimított a muffomon. De ez most nem játszma, hanem az első napom egy új munkahelyen..."

Forrás: Thinkstock

Christian Grey a golyóira esküszik:

A szürke ötven árnyalata ajánlata sétához
"Áhítattal a popsimra teszi a kezét, és lágyan, tenyérrel simogatja. Nyitva a szemem, látom a lábát az enyém mögött, semmi mást. Behunyom a szemem, ő pedig fnoman félrehúzza a bugyimat, és lassan föl-le húzogatja az ujját a nemi szervemen. Felkészül a testem, vad várakozás és izgalom szédítő keveréke önt el. Christian egyik ujjával belém hatol, és élvezetes lassúsággal körözni kezd. Annyira jó! Felnyögök. Szakadozott a lélegzete, hallom, hogy nyögdécsel. Megismétli a mozdulatot. Aztán visszahúzza az ujját, és lassan, egyenként beilleszti a finom golyókat. Ó, istenem. Testhőmérsékletűek, a szánk felmelegítette. Különös érzés. Amint bennem vannak, nem is igazán érzem őket -mégis tudom, hogy ott vannak. Christian a helyére illeszti a bugyimat, előre hajol, és ajka fnoman érinti a popsimat.
- Állj fel!"
Ethan Blackstone imádja az orális szexet. Különösen a zuhanyzóban:

A Meztelenül szextippje
"Torkából kéjes nyögés tört elő, a teste megborzongott. A tekintetünk találkozott, és a gondolataink kicserélődtek; érzelmek áramlottak közöttünk, a bennünket összekötő erőről pontosan tudtuk, merre visz bennünket. Lenéztem kemény, lüktető szerszámára. A makkján felgyöngyöző cseppecske elárulta, hogy bevetésre készen áll. Annyira kívántam, hogy már fájt. Úgy akartam örömöt szerezni neki, mint ő nekem. Hogy úgy élvezzen el, mintha kismillió apró szilánkra hullna közben. Lehajtottam a fejem, és a számba vettem csodálatos péniszét. Néhány perc múlva a vágyam beteljesült."

Forrás: Thinkstock

Wayne Wallace megtanít, hogyan olvassz fel egy jégkockát a hüvelyeddel:

A Sebző vágyak tippje
"Lara bőre vágyakozva zsibongott, lassan az egész teste egyetlen erogén zónává vált a férfi szélesen simogató, fel-alá sikló mozdulatainak hatására. Ellazult, és felkészült a forró behatolásra. De valami egészen más jött! Wayne még mindig azt kérte, tartsa lehunyva a szemét, de amikor hozzáért a hidegség, borzongva felsikoltott és felpattantak a szemhéjai. Az a gonosz kéjenc jégkockákat futtatott végig a testén, a mellbimbója körül, a köldökében, a teste oldalvonalában, amitől megfeszítette magát és egész testében remegett. És a jégkockák útjuk végén, ujjbegynyire olvadva odalent tűntek el, a kis hideg bogyókat Wayne bejátszotta a hüvelyébe, hogy ott végleg elolvadjanak."
Mr. Stark állóképessége minden tekintetben kiváló. Ő a két lábon járó szex:

Az Édes rabság szexpóza
"Merevedése keményen feszül a combomnak. Aztán a makkjával ingerel,cirógat. Egyik keze beljebb furakodik bennem, a másikkal meg a fenekemet simogatja, kissé megemel, aztán visszaenged, hogy ráereszkedjek, ahogy belém hatol. Egyszer, kétszer - egyre vadabbul döfköd, végül az őrjöngésig fokozódik a tempó, szinte egész testével döngöl, én pedig többet akarok, még ennél is többet. Pufogva csapódom a falnak, biztos rázkódik tőlünk az egész... Már éppen felkiáltanék, amikor a számra tapasztja a tenyerét. Hátrahajtom a fejem, visszanyelem a kéjes sikolyt, farka körül lüktet hüvelyem izomzata, egyre mélyebbre húzom magamba, ő pedig újra és újra belém csapódik."
Pasivélemény: Ezért nem hívnak téged randirahttp://www.life.hu/szeress/20131104-pasivelemeny-ezert-nem-hiv-randira-a-pasi-jiaba-vagytok-szimpatikusak.html Szexi menü - Szexfűszerek egy buja éjszakáhozhttp://www.life.hu/szeress/szex/20121009-szex-szerelem-parkapcsolat-isteni-szexfuszerek-vacsorara-forro-szextipp-ejszakara.html Vagy ágyba viszel, vagy tűnj el örökre!http://www.life.hu/szeress/20131103-bohonyi-marta-pszichologus-grafologus-segitsegevel-keressuk-miert-nem-hivnak-randira.html Így árulja el testük a világsztárokathttp://www.life.hu/szeress/20131102-ryan-gosling-megan-fox-michelle-williams-brian-austin-green-sztarok.html Pasivélemény: "Nehéz tökéletes férfinak lenni"http://www.life.hu/szeress/20131031-pasivelemeny-ezert-nem-birja-a-pasid-ha-sikeres-vagy-ma.html Ezért nem bírja a pasid, ha sikeres vagyhttp://www.life.hu/szeress/20131026-a-ferfiak-kudarckent-elik-meg-ha-a-parjuk-sikeresebb-naluk.html Szexpótlás vagy érzelmi kielégülés? (18+)http://www.life.hu/szeress/20131030-a-szex-hianya-a-szexhiany-az-erzelmi-kieleguletlenseg-a-szingliseg.html Intelligens orgazmus novellával (18+)http://www.life.hu/szeress/20131029-deaki-timea-brigitta-az-intelligens-maszturbalasrol-az-olvasasra-kialakulo-izgalmi.html