életkor életszakasz gyermekvállalás házasság nők kutatás döntéshozatal szülés felmérés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Négy komoly kapcsolat, ugyanennyi lakhely és öt különböző teljes vagy részmunkaidős állás jut átlagosan ezen korosztály asszonyaira egy friss, brit kutatás eredményei szerint. Életünk három leginkább sorsdöntő eseménye pedig a szülés, a házasság és a házvásárlás.
Forrás: Thinkstock

Ezek ugyanis azok az évek, melyek alatt megtapasztalunk szédítő magasságokat és mélypontokat, ahol a legfontosabb dolgok történnek velünk, kapcsolatainkban, a karriert és a családot érintő kérdésekben. Ha hihetünk a statisztikának, mire elérjük a negyvenet, négy komolynak mondható kapcsolaton vagyunk túl, négyszer váltottunk lakóhelyet, öt különböző állást töltöttünk be, 144 alkalommal éjszakáztunk és 907-szer keltünk fel reggel hat óra előtt.

Dr. Linda Papadopoulos pszichológus úgy nyilatkozott az eredményekről, hogy kétségtelenül ez az a tizenöt év, amely a leginkább hektikus a nők számára, mivel itt hozzuk meg életünk legfontosabb döntéseit. Azt, hogy hol fogunk élni, azt, hogy kivel, és nem utolsósorban pedig azt, mi lesz a karrierünkkel akkor, ha édesanyává válunk. A szakértő kifejti, milyen irreális elvárásokkal állnak szemben a mai kor női, és hogy milyen nehéz különbséget tenni aközött, amit meg kell, és amit meg szeretnénk csinálni.

De vajon tényleg 25-től indul az élet? És ha elmúltunk negyvenévesek, akkor már semmi izgalom nem vár ránk? Két különböző generáció értékelése következik:

Amanda, 26, blogger:

"Véleményem szerint azért hozta ezt az eredményt a kutatás, mert minden, amiért addig dolgozol, tanulsz, és amiért az első 25 évedben felkelsz reggelente, valószínűsíthetően abban a 15 évben érik majd be.

Mert a karrierünk csúcsára nemcsak úgy odaülünk, hogy hello, megjöttünk, hanem tudatosan építgetjük már magunkat a gimnáziumi évektől kezdve. A kapcsolatoknál is ugyanez a helyzet. Én például 15 évesen voltam először szerelmes, és most, több mint tíz évvel később már túl vagyok azon a négy komoly kapcsolaton, amit a statisztika kihozott számomra. De ezek mind arra voltak jók, hogy amikor 25 és 40 között szembejön velem az igazi, akkor ne álljak ott megfürödve.

Vagyis igen, akkor jönnek majd a valóban nagy dolgok, mert aligha vásárol ingatlant önerőből az ember gyermeke 20 évesen. De mindazért, ami a 25-40 közti időszakot majd izgalmassá és heroikussá teszi, egy nő korábban már legalább tíz évet dolgozott. Ha nem többet..."

Gabriella, 48, művészettörténész:

"Szerintem 40 felett még izgalmasabb az élet, ugyanis túl vagy azoknak a társadalmi elvárásoknak (családalapítás, karrierépítés) a teljesítésén, amelyek odáig nyomasztottak. Nagyjából eldőlt, hogy háromgyerekes anyuka, vagy megrögzött szingli lettél. Negyven felett egyszer csak elfogadod magadat és az életedet olyannak, amilyen.

Beismerem, én például eléggé jóban vagyok magammal, ettől harmonikus a kisugárzásom, és ezt a férfiak is észreveszik - persze azt el kell fogadnom, hogy nem a huszonéves pasik ragadnak rám, hanem a középkorúak, no de azok jobban is illenek hozzám. Karrierben és az élet egyéb dolgaiban pedig tudok dönteni, igent és nemet mondani. És már nem maradok olyan helyzetekben sem, amelyekben rosszul érezném magam. Éppen azért, mert már megéltem 25 és 40 között a hullámvölgyeket és tudom, hogy a veszteség után jön a nyereség, és a régi helyett mindig jön valami új."
Születési időd elárulja, mikor fogsz bepasizni http://www.life.hu/szeress/20131115-nagy-melinda-sztrologus-szakerto-segit-hogy-olvasonk-mikor-pasizik-be.html Mi a célja a csóknak? Íme 3 jó ok a cuppantásra http://www.life.hu/szeress/20131204-ez-all-a-csokolozas-mogott-ime-harom-teoria-a-csok-okarol.html A hely, ahol megtanultak szex nélkül élni http://www.life.hu/szeress/20131125-japanban-a-ferfiak-megtanultak-szex-nelkul-elni-a-nok-ragaszkodnak-a-szingliseghez.html Dívák, akik sosem lesznek már boldogok http://www.life.hu/szeress/20131124-jennifer-aniston-justin-theroux-brad-pitt-angelina-jolie-es-britney-spears-a-hazassagrol.html Ha már az ágyában vagy, csináld végig! http://www.life.hu/szeress/20131115-deaki-timea-a-lifehu-szakertoje-segit-hogy-vane-tuti-trukk.html Elnézést, mióta van a férfiaknak lelkük? http://www.life.hu/szeress/20131115-deaki-timea-parterapeuta-segit-megerteni-miert-sirnak-a-pasik-es.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.