A női orgazmus titka: a gyönyörhozó gyöngyöcske és a Csikló-enciklopédia: amit illik tudnod róla című cikkeinkben igencsak részletesen ismertettük már legizgalmasabb szervecskénket. Olvasóinkban azonban még mindig maradtak megválaszolatlan kérdések a csiklót illetően. Most Győri Szilvia, a Life.hu szexuálpszichológus szakértője segített eloszlatni Mária kételyeit.
"Kedves Győri Szilvia!
Maszturbáció közben erősen ingerlem a csiklómat, és félek, hogy ezzel kárt teszek benne, vagy kevésbé lesz érzékeny a későbbiekben az ingerekre. Azt szeretném kérdezni, hogy árt-e az intenzív és erőteljes érintés a csiklónak, tehát a ténylegesen erős nyomás és simogatás. Okozhatok-e magamnak kárt ezzel a fajta erős, intenzív ingerléssel, hozzászokik-e a testem az érzéshez, és ez járhat-e azzal, hogy érzéketlenné váljon a csiklóm, netán egyre erősebb ingerre lesz majd szüksége?
És normális az, hogy amióta elkezdtem önkielégítést végezni (10 évesen), rengetegszer van, hogy húsznál is többszőr élvezek el pár másodperces szünetekkel? Okozhattam ezzel valami kárt, hogy ilyen sokszor csináltam mindig egyszerre? Illetve azt szeretném még megkérdezni, hogy többszöri kielégülés után miért van az, hogy hosszú hónapokig nem kívánom a szexet, sem az önkielégítést? Hiába akarom, nincs szexuális igényem, teljesen közömbös vagyok az ilyen dolgok iránt, egy férfi sem tud felizgatni, és a közérzetem is rossz. Régebben folyton fel voltam izgulva, mostanában ritkán, és akkor is csak menstruáció előtt egy-két héttel.
22 éves vagyok. Lehetnek ennek hormonális okai?
Előre is köszönöm a válaszodat,
Mária"

Kedves Mária!
A csikló intenzív ingerlésének nincsenek negatív következményei, addig, amíg az számodra nem okoz fájdalmat, vagy nem teszel kárt magadban szó szerint. De kézzel való ingerléssel ez nem is igazán lehetséges. A csiklód a maszturbálástól nem fog érzéketlenné válni, jó eséllyel erősebb ingerlésre sem lesz szükséged, hiszen az önkielégítés során a testünk, úgymond, rátanul bizonyos ingerekre, ami számunkra örömet okoz. Ez persze egyénenként változó, hogy kinek milyen formában, milyen intenzitással okoz kielégülést. Te is megtaláltad annak a módját, hogyan juss a legörömtelibb élvezetekhez. Ha ez ilyen formában történik, akkor fogadd el, hogy a te testednek erre van szüksége és élvezd minden pillanatát!
Az pedig, hogy rövidebb időn belül többszöri orgazmusra is képes vagy, szintén nem okoz semmi kárt. Sőt, ezt inkább úgy fogd fel, mint egy olyan képességet, amiért sok nő hosszú ideig dolgozik, hogy ezt megtapasztalhassa, hiszen ennek is megvan a maga varázsa.
Annak, hogy hosszabb ideig nem kívánod a szexet, sok minden állhat a hátterében. Lehet hormonális oka, egyes fogamzásgátlók is befolyásolhatják, vagy egyéb gyógyszerek rendszeres szedése, de a stresszes életmód is okozhatja. Az is befolyásolja a vágyat, hogyan viszonyulsz a szexhez, milyen előzetes tapasztalataid vannak, milyen aktuális partnered van hozzá, vagy hogy épp milyen lelkiállapotban vagy. Gondold végig, hogy ezekben az időszakokban milyen esetlegesen visszatérő tényezők befolyásolhatják a vágyadat, és mitől lehet rossz a közérzeted! Jó eséllyel te magad is fel fogod ismerni az összefüggéseket.
Üdvözlettel:
Győri Szilvia