Számtalan cikk született már a pornóról. A letöltéséről, a nézéséről, a férfiak függőségéről és a filmforgatásokról. Végtelen számú felmérés és tengernyi kutatási eredmény dokumentálja, ki mire izgul otthon, és a brit kutatók is előszeretettel kukucskálnak be mindennapjaink önkielégítési szokásaiba. Aki azonban hihetőbb adatokra éhezik, most a világ egyik legnagyobb pornóvideós oldalának adataira is támaszkodhat. Lássuk hát, ők hogyan látnak minket, vagyis hétköznapi pornófelhasználókat!
Nem ez az első eset, hogy fontos statisztikákat ad ki a Pornhub, az egyik leglátogatottabb pornóoldal. Legutóbb 2013 decemberében tették közzé éves rendes statisztikáikat, ami igen sok mindent elárult az emberek pornófogyasztási szokásairól.

Ebből a kimutatásból tudjuk például, hogy a tavalyi év januárjában éltek a legtöbben az internetes szexvilág nyújtotta lehetőségekkel, augusztusban pedig a legkevesebben. Ez persze valahol érthető, hiszen a leghidegebb hónapban begubózunk, a legmelegebben pedig inkább a szabadban hajtjuk az élvezeteket. Kiderült az is, hogy a felhasználók kedvenc pornónapja a hétfő, a legkevésbé kedvelt pedig a vasárnap, átvéve ezt a nemes címet a 2012-ben győztes szombattól.
2013-ban azt is mérték, mely országból milyen keresőszavakat írtak be a leggyakrabban. Az USA-ban a tinik és a milfek voltak a legkeresettebbek, Nagy-Britanniában a leszbikre vadásztak, a spanyolok a casting és az amatőr homevideókra gerjedtek, a brazilok pedig az análra izgultak a tavalyi évben. A legjellemzőbb egyébként az volt, hogy mindenki a hazait kereste. Vagyis egy japán letöltő leggyakrabban a "Japanese wife" és a "Japanese milf" címszavakat pötyögte be a Pornhub keresőjébe.
Mostanra pedig már 2014-es részeredményekkel is kijött a site. Az idei felmérés tanúsága szerint a két nem topkategóriái között igen nagy eltérés van. A nők leggyakrabban leszbipornó témakörben keresnek, de kíváncsiak vagyunk olyan erotikus filmekre is, melyekben kizárólag férfiak kényeztetik egymást. A melegpornót a tinivideók köre követi, ezután pedig a direkt nőknek szánt pornó jön, majd a milfek és az anál. De létező kategóriák még a hölgyek érdeklődésében a teljesség igénye nélkül az érett (mature), a big dick, a hármas (threesome), a nagy mellek, a páros (gangbang), a mangapornó (hentai) és a kötözés (bondage) is.

A férfiak legsűrűbben a tinik kategóriájára keresnek, őket a milfmozik és az érett kategóriás rövidfilmek követik az urak preferenciasorrendjében. A nők által oly kedvelt leszbifilmek a férfiaknál a sor ötödik helyén, az anál mögé és a melegpornó elé ékelődtek be, pedig női aggyal azt gondolnánk, a pasik két lány erotikus játékát néznék a legszívesebben. De fontos témakörök még a nagy mell, az amatőr, a nagy pénisz és az ázsiai filmgyűjtemények is.
Persze a Pornhubon nemcsak kategóriára, de címszavakra is lehet keresni, az oldal pedig a leggyakrabban használt keresőszavakat is közzétette. Ezek persze mutatnak némi átfedést a kategorikus kereséssel. A nőknél a leszbi, a hármas, a pisiszex, a gangbang és a masszázs vannak az első ötben, míg az uraknál a tinik, a milfek, az anyák, a mostohaanyák (igen, ez három különböző kategória) és a masszázs került a top ötbe.
Férfiak: japánok, pisiszex, castingvideók, indiánok, mostohatestvérek, tanárok, mangapornó, nagy fenék, franciák.
Mára Kim Kardashian azt is elmondhatja magáról, hogy nemcsak a férfiak, de a nők is az ő filmjeire keresnek a legtöbben. Az is kiderült ugyanis az adatokból, hogy Kanye West neje a hölgyek körében első, a pasiknál pedig harmadik helyen végzett a top pornósztárok listáján. A férfiaknál Lisa Ann nyert, ami cseppet sem meglepő, ő ugyanis 2009-ben az év MILF pornósa "díjat" is bezsebelte. Ő egyébként a nőknél a harmadik helyen zárt. Akiket még érdemes megemlíteni a csajos lisátról az Sasha Grey és Miley Cyrus, akik egyébként a pasiknál is igen népszerűek.

Mostmár elegendő információ és statisztikai eredmény áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy elengedjük végre azt a sztereotípiát, hogy csak a férfiak néznek pornót. A nők ugyanúgy kiélvezik a szexfilmek okozta örömöket, nincs is ezen mit szégyellni. Itt az ideje, hogy belássuk, nem kell emiatt fenyegetve éreznünk magunkat. Segítség! Féltékeny vagyok a pornószínésznőkre című cikkünkben korábban a Life.hu szexuálpszichológusa, Győri Szilvia az alábbi tanácsokkal látta el a pornótól undorodó női olvasónkat:
"Ha valaki rendszeresen pornót néz, az nem eredményezi azt, hogy ne kívánná ugyanúgy a párját, vagy hogy már kevésbé vonzódik, kötődik hozzá. Ezek a fantáziák, vizuális élmények nem helyettesítik a valós partnerkapcsolatot és az abban megélt intimitást, így az ezzel kapcsolatos félelmek sokszor nem megalapozottak. Nem szabad abba a hibába esni, hogy összehasonlítjuk magunkat ezekkel a színésznőkkel és leépítjük az önbizalmunkat. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a pornófilmek legtöbbször nem valós szituációkat mutatnak be, és tényleg csak a fantáziák támogatására szolgálnak."