Csak egy mítosz a hüvelyi orgazmus? - tettük fel félve a kérdést, amikor ismét egy olyan kutatás járta be a netet, melynek eredményei szerint a nők kizárólag csiklóorgazmusra képesek, aki pedig mást hisz, vagy érez, az téved. Azért is megnyugtatók ezek a tanulmányok, mert ilyenkor az orvos, aki nem talált magyarázatot a női élvezetre, a férj, akivel a neje még nem élte át, és a csaj, aki még sosem jutott így a csúcsra, egyszerre dőlhetnek hátra, hogy ha nincs, nem is kell többé keresni...

Az olaszok szerint csak képzelgünk az orgazmusról

Az Olasz Szexológiai Központ egyik munkatársa és annak szerzőtársa azzal érvel, hogy a női anatómia egész egyszerűen nem támasztja alá a hüvelyi orgazmusról szóló elképzeléseket. Szerintük ugyanis csakis a csikló közvetlen ingerlésével érhető el az orgazmus. Vincenzo Puppo és Guilia Puppo a Clinical Anatomy című folyóiratban tették közzé kutatásai eredményeiket, melyben kifejtik, hogy a nők nagy részének világszerte nincs orgazmusa a behatolással járó szeretkezés folyamán. Ebből pedig az következik, hogy a szexuális problémákkal küzdő nőket valami olyasmi alapján ítélik meg, ami nincs is. Ez pedig a hüvelyi orgazmus...

Forrás: Thinkstock

Aki gyakran foglalkozik szextémájú hírekkel, annak felötlik egy másik kutatás is, amit ugyancsak olasz tudósok jegyeznek, és ami szintén mostanában, egészen pontosan augusztus végén látott napvilágot. Akkor épp a G-pont létjogosultságát igyekeztek megkérdőjelezni, közel ilyen furmányos indokokkal és magyarázatokkal. Az az olasz tudós akkor Emmanuele Jannini volt, akinek csapatával együtt az volt a vesszőparipája, hogy a nők csúcsra juttatása jóval összetettebb egy kis pont megtalálásánál.

A gyanú, hogy ez a két téma egy és ugyanaz, nem alaptalan, ugyanis Jannini és Vincenzo Puppo kutatási területe igen nagy átfedést mutat. Puppo publikációit rendszerszeresen alapozza Jannini és Odile Buisson francia nőgyógyász kutatási eredményeire és tapasztalataira, legutóbb például szeptemberben a The National Library of Medicine (NLM) oldalán.

De mi a bajuk a G-ponttal?

Janniniék 2014 nyarán egy olyan intim területet írtak le az orvosi szakirodalomban, amely fokozott szexuális örömet okoz a nők számára. Ez azonban nem egyetlen pont, hanem egy annál összetettebb terület, amely a klitoriszt, a vaginát és a húgycsövet is magában foglalja. A zónát a szakértők rendkívül dinamikus és érzékeny struktúrának nevezik. A professzor szerint az ultrahang és a többi modern képalkotó technika mostanra lehetővé tette a nőgyógyászok és a kutatók számára, hogy kiderítsék, mi történik a reproduktív rendszer különböző részeivel a szexuális tevékenység során - írja a Nature Reviews Urology szakfolyóiratra hivatkozva a Medipress.

„A klitorisz, a húgycső és a hüvely elülső fala alkotja a klitourethrovaginális (KUV) komplexet" - magyarázták a cikk szerzői. „Ez egy változatosabb és összetettebb terület, amely behatolás során megfelelő stimuláció esetén orgazmusválaszt válthat ki" - véli Jannini professzor, aki mindehhez azt is hozzátette, reméli, eredményeik egyszer és mindenkorra lezárják a képzeletbeli G-pontról folyó vitát.

A laikus szexértők persze értetlenül állnak a dolog előtt, hiszen eddig is úgy éltünk teljes életet, hogy hittük, a G-pont tulajdonképpen a hüvely belső fala egy részének különlegesen érzékeny szövete. Az, hogy ez most mekkora, mennyire dinamikus, strukturális, vagy akármilyen, aligha változtat azon a tényen, hogy marha jó, ha ez a bűvös terület összetalálkozik egy pénisszel.

Forrás: Thinkstock

Úgy tűnik, Jannini nem adja fel...

2008-ban épp Emmanuele Jannini volt az, aki a New Scientist című nemzetközi tudományos hetilapban bejelentette, ultrahangos vizsgálattal megtalálta a G-pontot. (Teljes tanulmánya aztán a British Journal of Sexual Medicine című orvosi folyóiratban is megjelent.) Akkor Jannini húsz nőt vizsgált meg ultrahanggal. Közülük kilenc állította, hogy képes a vaginális orgazmusra, tizenegy pedig azt, hogy nem. A professzor végül arra jutott, hogy azoknál a nőknél, akik képesek a hüvelyi orgazmusra, a feltételezett helyen, a húgycső mögött vastagabb a hüvely fala, mint azoknál, akiknek nincs vaginális orgazmusuk.

Ebből pedig arra a következtetésre jutott, hogy azoknál a nőknél, akiknél nincs semmilyen látható bizonyítéka a G-pontnak, nem lehetséges a hüvelyi orgazmus. Az olasz nőgyógyász akkor elégedetten írta, hogy első ízben sikerült egyszerű, gyors és olcsó módszerrel megállapítania, hogy egy nőnek van-e G-pontja, vagy nincs.

Ezzel persze sokan már akkor sem értettek egyet. Volt, aki állította, a csikló belső része, minthogy a klitorisz mérete is, igen eltérő lehet. Más szerint a G-pont meglehet mindenkinél, csak esetleg eltérő az ingerelhetősége. Volt olyan vélemény is, hogy a szövetmegvastagodás nem az oka, hanem a következménye az élvezetnek, mondván a gyakori orgazmus ezen a helyen az izmok megerősödéséhez vezet.

Dr. Petra Boynton londoni szexuálpszichológus akkor rosszallóan jegyezte meg szintén a New Scientistben, hogy erre az egész G-pont koncepcióra már egy teljes iparág épült. Szerinte pedig sehová sem vezet, ha diszfunkcionálisnak, vagyis szervi hibával rendelkezőknek bélyegzik azokat a nőket, akik nem találják meg a G-pontjukat. Akkor azt tanácsolta azoknak a nőknek, akiknek nincs G-pontjuk, hogy használják a csiklójukat - írta korábban a BBC.

Forrás: Thinkstock
A nőknél mindig a méret a lényeg: a csiklóméret!
Eddig azt hittük, csak a férfiaknál lényeg a méret, most kiderült, nekünk, nőknek is van mit méricskélnünk. Egy tanulmány megállapította, hogy azoknál a nőknél, akik nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem érnek el orgazmust, sokkal többször fordul elő, hogy messzebb esik a csikló a hüvelynyílástól, és a területe is kisebb. Erről itt írtunk korábban.

Így vélekedik erről a Life.hu szexuálpszichológusa, Győri Szilvia is, aki osztja az olasz kutatók azon nézetét, hogy a G-pont olyan értelemben nem létezik, hogy a hüvelyfalon egy konkrét pontot kell megtalálni és ingerelni az orgazmus eléréséhez. "Mivel a terület eleve nem pont, hanem folt, elterjedt a G-folt elnevezés is. De ez igazából nem egy konkrét része a hüvelynek. Valójában a húgycső hüvelyfalon keresztül történő ingerlése vált ki örömérzetet" - állítja a szakértő.

"A hüvelyi orgazmust nem lehet tehát különválasztani a csiklóorgazmustól. Az orgazmus egy lelki élmény, mindenki egy picit sajátos módon éli meg, és az is egyénileg változó, hogy kinek pontosan milyen ingerlés szükséges hozzá. A hüvelyfal sokkal kevésbé van ellátva idegvégződésekkel, mint a csikló. Az az örömérzet, amit hüvelyi orgazmusnak keresztelünk, tulajdonképpen a csikló ingerlése által valósul meg" - véli Győri Szilvia, aki sajnálatosnak tartja, hogy sok nő önbizalma és szexuális megelégedettsége szenved csorbát amiatt a tévhit miatt, hogy ha nincs hüvelyi orgazmusa, akkor ő nem is képes a valódi orgazmusra.

!
Fontos hangsúlyozni, hogy az orgazmus bármilyen formában tökéletes, csak mindenki a saját maga módján éri el.

Feltettük szakértőnknek azt a kérdést, mégis miért lehet, hogy mindezek ellenére nők ezreinek meggyőződése, hogy igenis van hüvelyi orgazmus. És hogy mi is valójában az, amit hüvelyi orgazmusnak érzünk. "Természetesen az is más érzetet kelt, ha önmagában a csiklót ingereljük, és persze az sem mindegy, hogy ez mivel és milyen intenzitással történik. De az is másfajta élményt ad, ha a hüvelyben van a pénisz, és az is, ha behatolás után még kézzel plusz ingerlést kap a csikló. Ennek nem kell feltétlen kézzel történnie, már az is hozzátesz, ha olyan pózban vagyunk, ahol könnyebben hozzádörzsölődhet a másik testéhez, az ágyhoz, a párnához, de szexuális játékokkal is intenzívebbé lehet tenni az élményt" - mondta Győri Szilvia.

Vagyis, aki eddig hitt a hüvelyi orgazmus létezésében, annak nem kell újraértelmeznie a szexualitását. Ha eddig így éltük meg az orgazmust, nem kell kidobni tapasztalatainkat az ablakon, csak mert professzor Jannini mindenáron le szeretné tolni a torkunkon az igazát. Akinek eddig volt hüvelyi orgazmusa, annak továbbra is lehet. Akinek eddig nem volt, annak sem kell kétségbeesnie, hogy defektes szexuális téren. Az a kutatási eredményekből is kiderült, hogy ezek nem mindig végleges dolgok. Vagyis kellő gyakorlással és rendszeres kísérletezgetéssel igenis elérhető lehet a gyönyör, függetlenül attól, hogy milyen néven nevezzük is azt.