Ugyan nem brit tudósok, ellenben michiganiek, akik kikutatták, hogy egy szunyúkálással töltött óra elég ahhoz, hogy a nők utána többet és jobban akarjanak szexelni. Lássuk akkor, hogy is van ez jól!

Miről van szó?

A Michigani Egyetem kísérletben 171 nő vett részt, akik két héten át egy internetes kérdőívbe pötyögték a szexuális szokásaikat. Az eredmények pedig egyértelműen azt mutatták, hogy a hosszabb alvás több szexszel jár. Ha pedig megfelelően kialudtuk magunkat, odalenn is felpörögnek az események, illetve a nedvek. Mert mint ismeretes, a hüvelyszárazságot is csökkenti a pihenés. Éljen!

Forrás: Thinkstock
Dr. David Kalmbach:
Az alvás szexuális étvágyra gyakorolt hatása mindezidáig kevés tudományos figyelmet kapott.

A kutatási eredmények, melyek szerint az alvás a nemi szervek izgalmi állapotának eléréséhez különösen hasznos, a Journal of Sexual Medicine című szaklapban jelent meg. Ez az a magazin, melynek archívumában számos olyan felmérésről és teszteredményről olvashattunk már, melyek a mai napig végtelen plusz egy kérdést vetnek fel a témákban valamennyire is jártas érdeklődők fejében.

(A teljesség igénye nélkül) az alábbi cikkeinkben jelentek meg korábban:

Felötlik a 2014-es év legnagyobb szexanomáliája, amikor is kiderült, hogy nem létezik a hüvelyi orgazmus. Majd pedig az orgazmuskészség hiányának magyarázata is, miszerint azoknak a hölgyeknek, akik még nem éltek át szexuális gyönyört, 5-6 milliméterrel távolabb esik a csiklójuk felszíni része (a makkja) a hüvelynyílástól. De közzétettek egy írást arról is, hogy erekciós zavarokról árulkodik a férfi ínye, valamint hogy impotenciát és herezsugorodást okozhat egy kopaszodás elleni szer.

Szundi, csak még 5 perc

"Eredményeink azt jelzik, hogy az elégtelen alvás gátolja a nők izgalmi állapotát. A széles körben felhasználható üzenet tehát, hogy rendkívül fontos lehetővé tenni a testünk számára a megfelelő pihenést" - tette hozzá Dr. David Kalmbach szakember.

Azt eddig is tudtuk, hogy a jó és kiadós alvás csodákra képes, hiánya pedig kis túlzással, de teljesen hazavághat. Dekoncentráltságot okoz, rontja a szívműködést és a keringést, depressziót és hangulatzavarokat idéz elő, de serkenti az örgedést, a memóriazvart, és szerepe van a testsúly növekedésében is. Így pedig elég biztonságos az a kijelentés, hogy bizony a szunyúkálás milyensége kihat arra, milyenek vagyunk az ágyban. Mármint amikor szexelünk is.

Erre már korábbi, Az alváshiány tönkreteheti az életed című cikkünkben is kitértünk: "Alváskutatók szerint az alváshiány rendkívül gyakran játszik szerepet nőknél és férfiaknál egyaránt az alacsony libidó kialakulásában. A csökkent alvás, a nehéz - felriadásokkal, megszakításokkal járó - alvás iszonyatos fáradtsághoz és feszültséghez vezet, amely egyértelműen gátolja a szexuális élet kiteljesedését" - írtuk akkor.

Forrás: Thinkstock
A meztelenül alvástól a hasad is laposabb lehet:
Érdemes Ádám- és Évakosztümre cserélni a klasszikus pizsamát, persze csak, ha alvótársad, vagy lakótársad nem bánja. Egy kutatás szerint ugyanis az emberek mindössze 15 százaléka alszik pucéran, az amerikaiaknak pedig csupán a 8 százaléka kedveli a meztelen szabadságot. Miért lenne jó ezen változtatni? Kiderül a Life.hu cikkéből.

Bocs, fáradt vagyok...

Hurrá, egy újabb kifogás született, amiért nem kell szexelnie annak, aki egyébként megtehetné - gondolhatnánk most, hogy kijöttek a hiánypótló teszteredmények. Melyek ráadásul nem csak a női alvászokásokat, és persze a nedveségünket érintik, hanem a férfiakra is hatással vannak. Annak ellenére, hogy az online kérdőiveket kizárólag nők töltötték ki, a pasikról is születtek eredmények, mondván voltak már korábbi felmérések a témában.

Eszerint az alváshiányos férfiak tesztoszteronszintje lényegesen alacsonyabb, ami ugyancsak libidócsökkenéshez vezet. A szakértők pedig egyetértenek abban is, hogy az alacsony tesztoszteronszint többféle egészségügyi kockázattal járhat, beleértve a terméketlenséget és a metabolikus szindrómát is. (Utóbbit más néven anyagcserével kapcsolatos tünetegyüttesnek is nevezhetnénk, amely több, egymással összefüggő anyagcserezavar együttes fennállását jelenti. A betegségről itt tájékozódhatsz.)

Érdekes összefüggések

Túllendülve azon, hogy amennyiben nem vagyunk hulla fáradtak, több kedvünk van szerelmeskedni is, összegyűjtöttünk még további, az alvás és a szexkedv témakörébe tartozó cikket, hogy ha már felkeltünk ma, ne ezzel a foghíjas kutatási ereménnyel kullogjunk haza.

Korábban például foglalkoztunk már a szexszomnia-szindrómával is, (A férjem csak álmában szexel velem), utánajártunk, miért is alszanak el a pasik szex után, de azt is pedzegettük, hogy aktus közben miért szenderedünk el. (Egy 2014-es felmérés szerint szerelmeskedés közben is képes elszundítani minden ötödik magyar...)

Alvópózotok elárulja, hogyan szeretkeztek:
Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Ki mint alussza álmát, olyan az ágyban... Ha szeretnéd tudni, hogy a kapcsolatotok hol tart, csak jegyezd meg, milyen formációban alszotok legtöbbször. Sőt, a pózkutatásból még többet megtudhatsz a szexuális életetekről is. Íme!