Mint ismeretes, a nyári napforduló az év leghosszabb nappalát adja, következésképpen pedig a legrövidebb éjszakáját is. A nap június 21-én igencsak korán, 3 óra 46 perckor kel, és 19.44-kor nyugszik, hétfőn pedig szintén 3.46-kor bújik elő. Ez pedig ez jelenti, hogy ez a vasárnap éjszaka bizony jóval rövidebb lesz, mint a többi. Ettől függetlenül persze érdemes kihasználni.

Forrás: Thinkstock

Válasszátok a 2015-ös év szexpózát

Hálószobai talicska vagy izgi lovaglólecke című cikkünkben kerestük az év elején az idei esztendő szexpózát. A szavazatok alapján a talicskapóz nyerte el a tetszéseteket, így az év legkurtább estéjén stílszerűen ezzel kellene megpróbálkozni.

Ilyenkor a pasi (amennyire csak tud) egyenes háttal ül, és a lábait előre nyújtja. Te háttal ereszkedsz rá, majd amikor elhelyezkedtél, lábaidat hátra, kezeidet előre nyújtod, vagyis felnyársalva hason fekszel a párodon. Ő a popsid mozgatásával diktálhatja az iramot, te pedig a bokájába kapaszkodva tudod irányítani a manővert. Ehhez persze kellő összeszokottság és bizalom kell, valamint az, hogy fel akard/tudd/kívánd tárni magadat ily módon is a párod előtt.

Forrás: Thinkstock

A nyújtózkodó kutya sem rossz

A nyújtózó kutyát leginkább összeszokott pároknak ajánljuk, olyanoknak, akik ismerik a saját és a másik testének minden porcikáját, tudják, hogy ebben a pózban mindketten örömüket lelik, és nyitottak az újdonságokra anélkül, hogy az bármelyiküknek kellemetlenséget, fájdalmat okozna.

Ha már a jól bejáratott kutyában vagytok, anélkül, hogy kiengednéd magadból a párodat, feküdj le a hasadra. Szorítsd őt, és mozogj úgy, hogy benned maradjon! Ehhez nagyon szorosan kell lapulnotok és feszülnötök egymáshoz, de hidd el, megéri! Ha így, ebben a formában a barátod pénisze nem tud a helyén maradni, tegyél a medencéd alá egy párnát, hogy kicsit több helyet hagyhass neki.

Forrás: Thinkstock

Hogy miképpen tudod tovább cifrázni, és még élvezetesebbé tenni ezt a pózt, innen megtudhatod.

Lábakat fel!

10 szexpóz kicsiknek és nagyoknak, avagy érezd óriásinak a pasid című cikkünkben írtunk korábban az "összecsomagólós" szexpózról. Ehhez az kell, hogy feküdj hanyatt, a lábaidat pedig pakold a pasi mellkasára.

Ezt követően engedd, hogy a párod beléd hatoljon, majd pedig utasítsd, hogy lassan ereszkedjen rád. Ha elég rugalmas vagy, a lábaidat egészen a fejed fölé hajthatod. Ha nem vagy ennyire flexibilis, nyiss akkora terpeszt, ahogy már elviselhető lesz a hajlítás! Markolj rá a lábaidra, és húzd őket magad felé! Meg fogsz lepődni, milyen tekintélyes méretűnek fogod érezni a benned munkálkodó férfit.

Forrás: Thinkstock