Ahogy arról korábban a Life.hu beszámolt, az amerikai gyógyszerhatóság engedélyezte az első női vágyfokozó készítmény forgalomba hozatalát. A női Viagra első hallásra nagyszerű ötlet és zseniális találmány, a dolog azonban mégsem ennyire egyszerű...
Az Origo cikkéből kiderül, hogy a Flibanserin nevű gyógyszert, amelyet a gyártó Addyi elnevezéssel kíván piacra dobni, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hatóság (FDA) azt követően engedélyezte, hogy június 4-én egy szakértői bizottság is rábólintott a készítmény forgalomba hozatalára.

Úgy tudni, a szer a férfiaknak szánt Viagrával ellentétben nem a vér beáramlását segíti elő a nemi szervbe, hanem az agyban lejátszódó biokémiai folyamatokra van hatással. Két ingerületátvivő anyag (dopamin és norepinefrin) termelését serkenti, egyét (szerotonin) csökkenti, ezzel növelve a páciens szexuális vágyát.
A kívánt eredmények eléréséhez a gyártó szerint napi egy tabletta beszedése szükséges, a terápiát pedig heteken keresztül kellene folytatni.
A készítmény több szakértő szerint nem elég hatékony, viszont annál több kockázatot rejt magában. Maga az FDA korábban kétszer is elutasította a gyógyszer előző változatainak engedélyezését azok hatástalanságára, valamint több nem kívánt mellékhatására hivatkozva. A mostani jóváhagyást is szigorú feltételekhez kötötték:
- például csak receptre lehet majd kapni,
- több gyógyszerrel, valamint alkohollal együtt nem lehet majd szedni,
- hatástalanság esetén pedig nyolc hét után fel kell függeszteni a fogyasztását.
A gyógyszer várhatóan októbertől lesz kapható az amerikai patikákban, így érthető, hogy sokan a női Viagrától várják a csodát, szexkedvük visszatérését, ezzel együtt házasságuk, párkapcsolatuk hirtelen rendeződését. Győri Szilvia, a Life.hu szexuálpszichológus szakértője szerint azonban ettől nem fog minden egy csapásra megoldódni.

"Nálam is sok olyan nő megfordul, aki a vágy hiányával küzd, tehát a problémát nem lehet elbagatellizálni. Aki ezzel küszködik, sokszor nagyon sokat szenved. Gyors megoldást hozhat számukra egy pirula, amit csak szedni kell egy ideig, és a probléma köddé válik. Látszólag legalábbis mindenképp...
Ha ki tudjuk zárni a szervi problémákat, vagy például egyéb gyógyszerek mellékhatásait, ami a vágy csökkenését okozhatja, akkor a női Viagra beszedésével
csak a felszínen kezeljük a problémát, de a kiváltó ok nem tűnik el.
Hosszú távon akkor várhatunk megoldást, ha jóval a felszín alá megyünk, és a valós okokat, elakadásokat, problémákat tárjuk fel és kezeljük" – véli a szakértő.
"Ilyenkor sokszor előkerül egy olyan gyógyulatlan, mély seb, amit a másik okozott, gyerekkori bántalmazások, traumák, feldolgozatlan veszteségélmény, női szerepváltások krízise vagy súlyos bizalomvesztés a párkapcsolatban.
Abszolút el tudom képzelni, hogy forgalomba kerüljön a tabletta, hiszen számtalan olyan, például potencianövelő szerre is nagy kereslet mutatkozik, aminek nem is lenne szabad piacon lennie. A szexuális élet elősegítésére gyártott gyógyszerek hatalmas üzletet jelentenek. Sokan inkább kockáztatják egészségüket, mint hogy megszégyenüljenek az ágyban, partnerük elhagyja őket, vagy szeretőnél keressen boldogságot. Ez a férfiakra és a nőkre egyaránt érvényes."

Vagyis Győri Szilvia szerint, ha ez a készítmény beválik, akkor sem jelent feltétlenül végleges megoldást. Arra viszont jó lehet, hogy a nők visszanyerjék önbizalmukat az ágyban is, és aktívabb szexuális életet éljenek. "Akik a vágy hiányával küszködnek, sok kínt, megszégyenülést, bűntudatot, kisebbrendűségi érzést hordoznak magukban, amit egyfajta betegségtudat vagy a »nem vagyok normális« érzése kísér, hiszen bizonyos értelemben kilógnak a sorból."
Ha ebben a helyzetben kapnak egy kézzelfogható megoldást, sokszor már maga a tudat, hogy van segítség, nagy megkönnyebbülést jelenthet.