Szörnyű dolgot tett a hároméves Annabellával egy örkényi férfi, aki azóta előzetesben ül, de tagadja tettét.

Úgy tudjuk, azzal védekezik, hogy rokonai akartak kibabrálni vele, ezért mártották be. A szakértői vélemény szerint, azonban ő volt az erőszakoló. Ez ugyanis az elején nem volt olyan egyértelmű, mivel a kislány édesanyját is kezelték már ezzel a kórral - írja a Blikk.

IllusztrációForrás: ANP/AFP/Roos Koole

Az orvosok szerint azonban a kislánynak friss tályog volt a nemi szervén.

A kisgyereken először édesanyja vette észre a váladékozó sebeket, amiket krémekkel próbált gyógyítani, mindhiába. Így kórházba vitte, ahol jelentették az esetet a rendőrségnek. Mint kiderült, unokabátya vigyázott a kislányra, aki az alkalmat kihasználva többször megerőszakolta Annabellát.

A kicsi végül a pszichológusnak elmondta, haragszik a rokonára. A kislány megmutatta a szakértőnek, hova tette az elkövető a péniszét, ami után neki nagyon fájt. Úgy tudni, a kislány az antibiotikumoknak köszönhetően már jól van.