Ez egy nyers és vad világ, ahol a gyenge veszít, viszont az erős sem nyer. Legfeljebb látszólag és csak átmenetileg.

Ebben a játéktérben bármit meg lehet tenni. Bármit meg lehet tenni, de mindennek van következménye. El lehet tiporni a másikat, de azzal magadat tiprod el. Lehet hazudni a másiknak, de azzal magadnak hazudsz. Át lehet verni a másikat, de azzal magadat vered át. 

Forrás: Thinkstock

Kár ujjal mutogatni a többiekre addig, amíg saját magunknak is megvannak a restanciáink. Olyanok vagyunk sokszor, mint a vőlegény, akinek a menyasszonyból csak a pina kell. Mert többet akarunk kivenni a pénztárcánkból, mint amennyit beletettünk, több elismerésre és szeretetre vágyunk, mint amennyit mi adtunk. 

Az erős elfogadja, mi több kiköveteli és kikényszeríti a jót, amikor pedig rajta a sor, óvatosabban bánik a forrásaival. 

A gyenge behódol, leértékeli magát, lesi az erős minden kívánságát, de mindkét esetben kódolt a boldogtalanság és a fejre állás. 

Forrás: Thinkstock

A legtöbb ember sajnos már elfogadta az állapotát és azt, hogy az élet már csak ilyen, de ennek nem kell szükségszerűen így lennie. Az iránytűd is csak oly mértékben fog megzavarodni az életben, amilyen mértékben azonosulsz a zavarodottsággal, és amilyen mértékben eltávolodsz a szeretettől, a jelentől és a hitedtől.