Decemberben vírusként söpört végig az interneten a videó arról a bizonyos, MRI-gépben szexelő párról. Ez persze nem csak a kíváncsi kéjenceknek szolgált érdekes tudnivalókkal, hanem a kutatóknak is, akik szerették volna minél pontosabban megismerni, hogyan is történik a behatolás. Most mi is valami hasonlóra keressük a választ, csak éppen mágneses magrezonancia és 4D-s szexultrahang nélkül. Szexuálpszichológusunkkal, Győri Szilviával eredtünk annak a nyomába, hogyan is viselkedik a testünk szeretkezés alatt.
Az előjáték valójában nem az ágyban kezdődik
Első meglátásunk a témában az volt, hogy a szex igazából nem a hálószobában, nem a bugyi lehúzásakor, és nem is az első döféssel kezdődik. Az aktus maga az agyban indul, amikor ő a bárban rád néz, és tudja, hogy tudod, hogy mi lesz. Vagy már akkor, amikor otthon felveszed a legdögösebb fehérneműd, mert a döntés már megszületett a fejedben, hogy ma bizony lefekszel vele.

"A minőségi szexuális együttlétet nagyon jól felvezeti egy közös vacsora, tánc, egy csokor virág, vagy egy doboz csokoládé, bármi legyen is az, az osztatlan figyelem a másik felé nem maradhat el. Ha ez egymás megérintésével is jár (tánc, séta kéz a kézben), az még jobb" - véli a szakértő, aki sok pártól hallja, hogy azt sem tudják, mikor csókolóztak úgy igazán utoljára. Pedig a csók, mint olyan, igen fontos szerepet játszik a szexuális életünkben. Az ajkakon és a nyelven ugyanis rengeteg idegvégződés van, ahonnan ingerületátvivő anyagok jutnak az agyba, ez pedig bizonyos hormonok kibocsátását eredményezi.
Akkor már egy csók is szex?
"Sokszor ez dönti el, hogy egyáltalán megvalósul-e az együttlét, hiszen egy rossz ízű csók kifejezetten hervasztó lehet. A szexualitásban fontos szerepet játszanak az illatok, nagyon is számít, hogy a másik szájának, testének szagát, aromáját szeretem-e, avagy sem - állítja Győri Szilvia, aki felhívta a figyelmet arra, hogy egy szeretkezés során számos olyan élettani változás következik be szervezetünkben, amiket talán észre sem veszünk. Bár úgy tűnhet, a lepedőakrobatikában a altesteké a rendezőelv, valójában az agy a közösülés kapcsolatközpontja.

Szerelmeskedés alatt felgyorsul a véráramlás, a pulzus fokozódik, a vérnyomás megemelkedik, és a légzésünk is szaporább lesz. Nem csoda, hogy sokszor a szexet a kardioedzéshez hasonlítják."
A különbség, amitől jobb fél óra kufirc, mint 30 perc a futópadon, az mind az, amit az agy tesz hozzá a puszta gimnasztikához. Az idegszövetek áldozatos munkája, a kémiai közvetítők, az ingerületátvivő anyagok, a hormonok, és ahogy az ingerek, impulzusok végül szexuális izgalommá változnak. Ahogy a hypotalamusz arra utasítja a mellékvesét, hogy adrenalint juttasson a véráramba, és ahogyan a légyott alatt az agy jutalmazórendszere is aktiválódik.
De mit érzékelünk mindebből?
Laikusként, egy jól sikerült estén körülbelül annyit, hogy veszettül esz a fene. Hogy miért nem repít gyorsabban haza a taxi, hogy igazán szedhetné gyorsabban az emeleteket az a fránya lift, és hogy tényleg kikapcsolhatná már a melltartómat, hogy legalább a kanyarba kerüljön az orgazmusom. Hogy nem fáj semmim, hogy éppen egy darab gondom sincsen, hogy a testem forró, a fejem majd széthasad az odafutó ingerületeketől, míg
a racionális gondolkodásért, az önuralomért, az önmegtartóztatásért és a morálért felelős agyterületek már rég a fal felé fordulva alusszák az igazak álmát.
Korábbi, Így trükközik a tudatod orgazmus közben: Titkok az agy-szex kapcsolatról című cikkünkben már említést tettünk arról, hogy bizony vannak, akik egy kiadós menet után a memória, az idő- és a térérzékelésük torzulását élik meg. Sokszor fordul elő, hogy a mindössze néhány percesnek tűnő közösülés után azzal szembesülnek a felek, hogy hosszú órák teltek el az ágyba bújás óta.

Gyimesi Andrea szexuálpszichológus szerint a jelenség mögött az áll, hogy a szex is pszichofiziológiai folyamat, akárcsak a fájdalom vagy a memória, és ha a pszichofiziológiás folyamatokból kettő összekapcsolódik, akkor az akár meg is tréfálhatja a szervezetet.
Aztán vannak azok az írások, amelyek a másik irányból ragadják meg a problémát. Vagyis hogyha rossz kedélyállapotot, fakó és fénytelen bőrt, migrént, némi túlsúlyt, illetve álmatlanságot diagnosztizálunk magunknál, akkor bizony itt az ideje a hancúrozásnak.
A testünk tehát nemcsak akkor változik, ha szerelmeskedünk, de akkor is tombol, amikor nem.
És akkor még nem is beszéltünk azokról az elváltozásokról, amelyek kézzel foghatók, kitapinthatók, érezhetők, átélhetők, és szabad szemmel messziről is láthatók. Mert persze a középiskolai biológiatanulmányainkból tudjuk, hogy ilyenkor a férfiaknál fokozódik a tesztoszteron-, a nőknél pedig az ösztrogénszint, de a valóság szintjén a lábunk között izzó lávát, a farmerében egyre kevesebb helyet, gyöngyöző homlokot, a fülünkben dobogó szívverést érzünk, és persze harapásokat a nyakunkon.
Még ha tudjuk is, akkor is figyelmen kívül hagyjuk, hogy most éppen a másiknak a vegetatív idegrendszere gondoskodik arról, hogy az erei kitáguljanak, a sejtjei pedig több oxigént kapjanak. Ugyanis nem az agyammal, hanem a tenyeremmel érzem, hogy halad a folyamat; egyre lejjebb nyúlok, érzem, hogy a felgyülemlett vértől a pénisze óriási. Tudom, hogy ezzel egy időben én is felhevültem, hogy komolyan fogalmazva kitágult a hüvelyem, a mellbimbóim megkeményedtek, de ezek nem érnek meglepetésként. Tisztában vagyok vele, mire hogyan reagálnak a testrészeim, ismerem magam, így tudom élvezni igazán a szexet. A tapasztalást úgysem helyettesíthetik soha a könyvek vagy a cikkek."
Orgazmus: avagy kontrollvesztés és spermakatapult
"Az érintés minőségén is sok múlik. Ha nem a megfelelő helyen, formában és intenzitással érünk partnerünkhöz, az visszavetheti a vágyakat. Ezért fontos, hogy ismerjük meg egymás testét. Gyűjthetünk tapasztalatokat, mik egyik kapcsolatról a másikra átvihetők, de minden partner más, így meg kell tanulni, mit és hogyan szeret" - támasztja alá a korábbi állítást a szexuálpszichológus.
Ehhez persze saját testünket is ismerni kell, hiszen ha én nem tudom, mi okoz számomra örömet, a másik nehéz helyzetben lesz."

"Fontos tudni, hogy a felszabaduló boldogsághormon, az endorfin, fájdalomcsillapító hatással bír. Az orgazmus felé vezető úton az adrenalinszint is emelkedik, ami a beteljesülés után elillan. Szex után a prolaktinszint nő, ami kiélesíti a szagérzékelést. A férfiak esetében a kielégülés után csökken a tesztoszteronszint, ezért van szükségük regenerálódási időre. A nők viszont tovább ingerelhetők, és akár azonnal is képesek újabb élvezetre, ami annak köszönhető, hogy esetükben a tesztoszteronszint megemelkedik."
Az orgazmus átélése előtt a kontrollért felelős agyterület kikapcsol, ezért mondjuk azt, hogy az orgazmus egyfajta kontrollvesztett állapot.
Győri Szilvia szerint ennek eléréséhez fontos, hogy biztonságban érezzük magunkat, tudjunk bízni a másikban, és el tudjunk lazulni. "A minőségi szex segít a pszichés kiegyensúlyozottság fenntartásában, férfiúi vagy női önbizalmunkat is erősíti. Ha bekerül az ondó a hüvelybe, a prosztaglandinnak köszönhetően a hangulatingadozások kevésbé kerülnek elő."

Ha nem élünk szexuális életet, felgyülemlik a szexuális feszültség, ami utat fog törni magának egyéb formában. Megbetegszünk, testi tüneteink lesznek, türelmetlenebbek, lehangoltak, feszültek leszünk. Persze meg lehet találni a módját, hogy hogyan vezessük ezt le egyéb formában (sporttal például), de ha nem muszáj, nem érdemes.
A szex erősíti immunrendszerünket, oldja a szorongást, megszünteti a fáradtságot, és sokkal jobbá teszi általános közérzetünket is. Mélyíti az intimitást, és ha őszinte és mély érzelmeken alapul, az orgazmusunk is egészen más élmény lesz. Ilyenkor a testi kielégülés lelki kielégüléssel társul, ami igazán különlegessé teszi az együttlétet.