A magyar nyelv történeti és etimológiai szótárainak segítségével utánajártunk, honnan erednek azok a szavak, amelyek használata kapcsán sokszor zavarban vagyunk – és amelyeket gyakran túlságosan hivatalosnak, „orvosinak”, gyerekesnek, vagy épp hogy túl „csúnyának” érzünk. Pedig sok közülük a legősibb örökségeink közé tartozik. 

A magyar nyelv szexualitással kapcsolatos, mindennapokban használt szavainak egy részét nem véletlenül érezzük „orvosinak”, hisz valóban az anatómia latin szakkifejezéseiből kerültek át a köznyelvbe, de általában máig érződik rajtuk az idegen eredet. 

Mint például a pénisz esetében, ami a latin penis szó magyar változata, és amely az eredetiben ’farok’ értelemben is használatos. 

Forrás: Thinkstock

Ugyanaz a szó a töve, mint a pemzli és penicillin szavainknak, és valószínűleg a német nyelv érintésével került át a magyarba, erre utal a kiejtése. Ugyanez a kategória a vagina, ami a latin vacuus (’üres’) szó rokonságába tartozik (lásd még vákuum, vaku, sőt vakáció!). Maga a szex szavunk is latin eredetű, a biológiai nemet jelentő sexus leszármazottja, de a magyar nyelvbe a mai értelmében már az angolból vettük át. 

A latinban a már említett vagina szó eredetileg kardhüvelyt jelent, és a magyarban is használjuk a hüvelyt a szinonimájaként. Az ilyen típusú szavak adják a magyarban (is) a szexualitással kapcsolatos kifejezések második kategóriáját: ezek úgy alakultak ki, hogy egy más jelentésű szót (hasonlóságon alapuló jelentésátvitel révén) elkezdtek valamikor egy-egy szexuális dolog kifejezésére is használni. Nyilván mert így kevésbé hangzott illetlennek. 

Ilyenkor a legtöbb esetben megmaradt az eredeti jelentés is párhuzamosan – mint ahogy mondjuk a dug, kefél vagy a farok is máig ugyanúgy jelent valami teljesen hétköznapit is. Más esetekben az eredeti jelentés már elhalványult, vagy alig használatos, lásd például fütykös, és olyan is előfordulhatott, hogy időközben kialakult egy-egy olyan verziója vagy összetétele az adott szónak, ami már csak AZT jelenti, lásd fütyi vagy hímvessző. 

Nem is beszélve a kukiról, ami a kukac becézéséből született. 

Forrás: Thinkstock

No, de lássuk a legősibb örökségeinket!

A fasz például minden bizonnyal legrégebbi szavaink egyike, finnugor származású. Első írásos előfordulása egy 1370-es összeírásban található: „Ladislaus dictus lagfazou” (Lágyfaszúnak nevezett László). 

A belőle képzett faszi és fasza szavak viszont a 20. század elején jelentek csak meg. 

A faszhoz hasonlóan ősi magyar szó a pina is, hogy is lehetne ez másként...? 

Az is valószínűsíthető, hogy a fan (’szeméremszőrzet’) szónak olyan alakváltozata, amely őrzi az ugor kori pon mássalhangzóit, a ’nemi szőrzet’ >>> ’nemi szerv’ jelentésváltozás pedig tipikusnak mondható más nyelvekben is. A szó aztán rengeteg változatban élt és él tovább magyar nyelvben, nagyrészt becézéseknek (...) köszönhetően, lásd az alábbi szósort: pina >>> puna >>> suna, nuna >>> nuni. 

Kéne egy fasza név a vaginának!
„1989-ben egyáltalán nincs szavunk a hüvelyre” – írja Hogyan legyünk tökös csajok? című könyvében Caitlin Moran. A Life.hu szerkesztőségének kötelező olvasmánya döbbentett rá minket arra, hogy hiába az elmúlt tizenöt év, ma sincs egy normális, szalonképes, nem ciki, szexi szavunk a hüvelyünkre. Sem pedig a mellünkre. És ez gáz. A cikkünket a témában itt érheted el.

Ha már a női nemi szervnél és a becézésnél tartunk, jöjjön a punci! A német nyelvből vettük át, a punze szót hallotta így a magyar fül, méghozzá a 19. század végén, és vélhetően közvetlenül a bécsi szlengből jött át ekkoriban hozzánk. Csúnyább változata, a picsa ellenben szláv eredetű, máig él jó néhány környező ország nyelvében (bolgár, szlovén, szlovák pička, lengyel piczka), a pikati (’vizel’) tövének származékaiként. 

A magyarban a ’k’ betű vélhetően azért maradt el, mert kicsinyítőképzőként értelmezte az itteni fül. További érdekesség, hogy ’ülep’ jelentésben csak 1897-ben fordult elő először, tehát jelentésátvitellel keletkezett ez a használata – és akkor itt most el is dőlt az örök vita arról, hogy a picsa az feneket, vagy puncit jelent-e. 

Forrás: Thinkstock

A basz(ik) ige ótörök átvétel, valószínűleg még a honfoglalás előtt került át a magyarba. Az eredeti bas jelentése ’nyom’, és vélhetően szintén szalonképesítési célból kezdtük el használni, az eredeti, ma már ismeretlen finnugor kifejezés helyett. Érdekesség, hogy ugyanezen ótörök szóból (egy ’lidércnyomás’ jelentésű köztes kifejezésen keresztül) ered a boszorkány szavunk is.

A kúr és a kurva szavaknak ellenben nem a latin curva (’kanyar’) kifejezéshez van közük, hanem a szláv kura (’tyúk’) szóból kialakult, máig élő és a szerbtől a szlovákon át a lengyelig prostituáltat jelentő kurva (vagy kurwa) rokona. Amiben a magyar beszélők a -va végződést képzőként érzékelhették, így azt elvéve igét csináltak belőle. Ehhez kapcsolódva pedig nem hagyhatjuk ki azt a megfigyelésünket sem, hogy a régi magyar nyelvben fordított logika alapján működött a káromkodások egy része: nem azt mondták, hogy „kurva anyád!”, hanem hogy „kurvafia!” (ebből maradt meg a kurafi szó). De ez már tényleg a csúnya kifejezésekhez vezet át.