Ritka az olyan termék a vibrátorok mezőnyében, amely a hölgyek körében szinte százszázalékos sikert arat, azonban a Womanizer termékcsalád pontosan ilyen: az immáron negyedik esztendeje piacon lévő széria második, illetve harmadik generációjával próbáink során Dóri is maradéktalanul elégedett volt, ezért aztán nem titkolt lelkesedéssel szorította combjai közé a hatodik, „Womanizer 2GO" néven forgalomba kerülő széria egy példányát.

A Womanizer alapötletét még 2013-ban vetették papírra a segédeszközt gyártó „epi24 GmbH" szakemberei, amelyet a vállalat kész termékként végül 2015 őszén dobott piacra. A segédeszköz legnagyobb különlegessége kezdettől fogva abban rejlett, hogy bár a vibrátorok között indult harcba, rezgőmotort egyáltalán nem tartalmazott, ehelyett a csikló ingerléséhez egy speciális megoldást alkalmazott: a Womanizerbe épített nagyteljesítményű légpumpa másodpercenként több százszor szívja, illetve tolja a levegőt a klitoriszra, az így létrejövő inger pedig olyannyira erőteljes, hogy a gyártó szavatolja az orgazmust, amely eléréséhez ráadásul a hölgyek egy részének mindössze hatvan másodpercre van szüksége.

Womanizer 2GOForrás: womanizer2go.com

Az év szexuális segédeszköze

Az előzőek tükrében talán nem meglepő, hogy az újdonság hatalmas siker lett, az elégedett vásárlók azóta már több ízben is megszavaztak a Womanizert az év szexuális segédeszközének. Habár az elmúlt évek során a működés alapelve mit sem változott a korszakalkotó modellhez képest, a folyamatosan frissített kínálat tagjai mind a zajszint, mind a méret csökkentés területén nagyot léptek előre. Utóbbi szempontból domborít nagyot tesztünk alanya, a Womanizer 2GO is, amely meglepően kompakt testben biztosítja ugyanazt az élvezetet, amelyet a korábbi generáció tagjai még lényegesen nagyobb méretben kínáltak.

Egy túltáplált rúzs varázslatos élete

Ahogyan az az előzőekből már sejthető, a Womanizer 2GO funkcionalitásában nem mutat jelentős előrelépést az elődmodellekhez képest, azonban tekintve, hogy méretében csak töredéke azoknak, ideális társ lehet az utazások során. A leginkább egy túltáplált rúzshoz hasonlító készülék mindössze 128 milliméter hosszú, valamint 35 milliméter széles, emellett a tömege sem haladja meg a 117 grammot, így aztán a legkisebb női táska mélyén is feltűnés nélkül bújhat meg. Habár a rúzs dizájn a termékfotókat nézve talán túlzásnak tűnhet, a helyzet az, hogy a valóságban rendkívül jópofa ez a megoldás, és garantáltan megadja az alaphangot a malackodáshoz, az SMS-ben érkező „Képzeld, kirúzsoztam magam!" üzenetek pikantériájáról már nem is beszélve!

Forrás: womanizer2go.com

Vízálló gyönyörhozó

Jó hír, hogy a méretcsökkentés ellenére a vízállóságról ezúttal sem kell lemondanunk, ahogyan az anyaghasználat tekintetében sem történt visszalépés, igaz, Dóri véleménye szerint egy fokkal praktikusabb volt a korábbi szériákon alkalmazott gumis borítás, mint a 2GO-n debütáló magasfényű plasztik. A termék természetesen beépített akkumulátorral rendelkezik, amely a mellékelt, egyedi csatlakozóval ellátott kábel segítségével tölthető fel, nagyjából két óra alatt. Jó hír, hogy a kábel másik vége egy szabványos USB portban végződik, így töltőfej hiányában akár egy számítógép segítségével is gond nélkül pótolhatjuk a megcsappant elektronokat. A folyamat visszajelzésére ezúttal is egy, a bekapcsológomb alá rejtett LED szolgál, amely a töltés során villogással, majd annak végeztével folyamatosan világító zöld fénnyel informálja tulajdonosát a telep aktuális állapotáról. A hasznos üzemidő 1 óra körül alakul, amelyet méréseink alapján teljesít is az eszköz.

Az első orgazmushoz nagyjából másfél percre van szükség

A korábbi generációk extravagáns, Swarovski gyöngyből kialakított kezelőszervét az idei szérián egy szimpla, gumírozott nyomógomb váltotta fel, azonban véleményünk szerint ennek az esztétikumon felül semmilyen hátránya nincsen, sőt, – ahogyan azt a próbák során tapasztaltuk – talán még jobban kézre is áll, mint az előző modellek esetében. A Womanizer használata egyébiránt rendkívül egyszerű, hiszen a rendelkezésre álló 6 fokozat mindegyikét a gomb lenyomásával varázsolhatjuk elő, ahogyan a ki-, illetve a bekapcsolásra is ugyanez szolgál.

Womanizer 2GOForrás: womanizer2go.com

A LELO termékeinél látható „billentyűzárhoz" hasonló figyelmesség sajnos nem kapott helyet az újdonságban, márpedig egy női táska mélyén lapuló kiegészítő esetében az kifejezetten hasznos extra lehetne.Dórit persze ez a legkevésbé sem zavarta, és

ezúttal még a szokásosnál is nagyobb kedvvel vágott bele a tesztelésbe:

Mindig izgatott vagyok, ha valami új dolgot próbálhatunk ki, de azt hiszem, a Womanizer számomra egy életre etalon marad. Egy évvel ezelőtt kaptuk meg tesztelésre a Pro változatot, és be kell valljam, azóta is az a kedvenc játékszerem. A mai napig emlékszem rá, hogy az első alkalommal, amikor magamhoz nyúltam vele, mennyire meglepett! Az első néhány másodpercben szinte semmit sem éreztem, de mire annyit mondtam volna Krisztiánnak, hogy ez nálam nem vált be, olyan kéjes érzés szaladt végig az egész testemen, hogy szavak helyett (legnagyobb meglepetésünkre) csak nyögtem egy hatalmasat! Szinte minden együttlétünk során (és néha szólóban is) előkerül a Kis Lila Ördög, hogy gyorsan helyre tegyen, és még soha nem csalódtam benne, szóval alig vártam már, hogy végre kipróbálhassam a legújabb változatot! Amikor kibontottuk az ízléses csomagot, nagyon meglepett, mennyire pici az egész szerkezet. Még a Prónál is kisebb, pedig az is igazán szexi, formás darab, ez viszont szinte elveszik a kezeim között! Picit sajnálom, hogy a gumis borítást lecserélték, mert persze szebb így, mintha matt lenne, de csúszós kézzel megtartani azért egyszerűbb volt az elődöket. A bekapcsológomb viszont előnyére változott, mert most már a vibrátor végén található, így nyugodtan összekulcsolhatom a combjaimat, akarva sem tudom véletlenül megnyomni a gombot. A Pro változatot sokat szidtam ezért, de úgy látszik, a gyártó is észlelte a problémát végre. Furcsa volt elsőre, hogy a szívófej alakja megváltozott az eddigiekhez képest, és mintha anyagában is lenne egy kis eltérés. Most is két méret van a dobozban, bár a nagyobb nem tudom, kinek lehet jó, mert abba szerintem kétszer is beleférne a csiklóm, a szűkebb változat viszont szerencsére éppen passzol hozzám! A használat nem különösebben bonyolult, de egyetlen dologra nagyon kell figyelni: két párnának mindig a közelemben kell lennie, mert az egyikbe általában sikítok, a másikat pedig karmolom! A Womanizer 2GO pont olyan gyorsan és váratlanul juttat csúcsra, mint a korábbi változatok; az első orgazmushoz nagyjából másfél percre van szükségem (bár nem tartunk stoppert az ágyban), a másodikhoz viszont kicsit már küzdeni kell, ilyenkor előfordul, hogy akár három percembe is telik!

Womanizer 2GOForrás: womanizer2go.com

Leírhatatlanul intenzív élményt ad,

és érzésre a kis fizikai méret semmit sem rontott a hatékonyságán, cseppet sem érzem gyengébbnek, mint a Prót vagy a Pro40-et. A hangja szerintem pontosan ugyanolyan, mint az előzőké, nem is túl hangos, nem is bántó, olyan „Womanizeres"; kicsit szörcsög, kicsit kerepel, de úgyis csak néhány másodpercig hallom, utána szakad a film!"

Hogy ajánlom-e?

"Ha nem akarsz teljesen kivetkőzni magadból a párod előtt, vagy ha nem akarod megbántani azzal, hogy esetleg gyorsabban élvezel el ezzel a vibrivel, mint vele, akkor semmiképpen sem! 1 évvel ezelőtt is azt írtam, és most is az a véleményem, hogy hús-vér férfi ilyet egyszerűen nem tud. Ez a fajta orgazmus nem jobb, vagy rosszabb, mint egy aktus, hiszen az egy teljesen más élmény, egy meghitt érzés, amit csak egy férfivel (nővel?) lehet igazán megélni. Viszont, ha csak gyors kielégülésre van szükségem, többnyire a Womanizert választom, mert semmire sem kell figyelnem, csak magamra, és kósza 5 perc is bőven elég ahhoz, hogy nyugodtabban folytassam a napot!

Csajok, tegyétek a szívetekre a kezeteket, és legyetek őszinték: néha jobb egyedül, gyorsban elintézni a dolgokat, nem? Na, erre szuper választás ez a kütyü, csak soha ne felejtsétek el a legfontosabbat: PÁRNA!"

Forrás: womanizer2go.com

A Womanizer 2GO jött, látott, és győzött. Úgy néz ki, ebben a termékcsaládban nem tudunk csalódni, mert most is azt kaptuk, amit vártunk: egy minőségi anyagokból felépített, minden tekintetben átgondolt, elképesztően hatékony örömszerzőt, amely immáron kellően kompakt ahhoz is, hogy szívünk választottja bárhová magával vigye a retiküljébe zárva. Különösen ajánlott!

A Womanizer 2GO-t az Erotikashow.hu webáruháztól kaptuk tesztelésre, amit ezúton is köszönünk!