Manapság már nem kell sokat kutakodni, ha erotikus tartalmú videókat akarunk nézni. A világhálón számtalan olyan film található, ami felnőtteknek szól. Ám ki gondolná, mennyi munka és idő jár egy-egy film tökéletesítésével? Erről vallottak a háttérben dolgozó munkások.

Azt tudjuk, hogy a felnőttfilmek szereplői mivel foglalkoznak, de azt már kevésbé tudjuk elképzelni, vajon mi mindent kell csinálniuk azoknak a stábtagoknak, akik a háttérben fáradoznak egy-egy forgatás alkalmával, vagy éppen forgatás után. 

ÁnuszfehérítésForrás: Thinkstock

A Buzzfeed megszólaltatott néhány felnőttfilmest, akik érdekes dolgokat meséltek munkájukról, írja a Velvet.

Volt aki azt mondta, hogy a legtöbb ideje az ánusz utómunkálataival megy el: aprólékosan kell kifehéríteni a hátsó nyílást, hogy az a képernyőn már tökéletesen mutasson. Szerinte az ánusz photoshoppolása, művészet.

Meglepő módon a legtöbb stábtag úgy vélekedik, hogy ez a meló pont olyan mint bármelyik másik, itt is dolgozni kell, az utómunka pedig úgy zajlik, ahogy egy normál film esetében is.