Az orgazmus nemcsak jó érzés, de az egészségünkre is jó hatással van. De mennyire van szüksége a szervezetünknek egy évben? A Duke Egyetem kutatói kiderítették.

A kevés összebújás nemcsak azért probléma, mert ez valamilyen gondot jelez a kapcsolatban, egészségi szempontból is jobb a több. De mennyi is az annyi? A Duke Egyetem kutatói kiderítették, hogy pontosan mennyi orgazmusra van szüksége az embereknek egy évben. A szex és az ezzel járó csúcs ugyanis mentálisan és fizikailag is nagyon jót tesz a szervezetnek.

Kiderítették, hányszor kell eljutnunk a csúcsraForrás: Thinkstock

Csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, ráadásul visszafelé forgatja az idő kerekét. A rendszeres orgazmustól nemcsak fiatalabbnak érezzük magunkat, hanem fiatalabbnak is tűnünk, de az immunrendszerre is jó hatással van. Éppen ezért a kutatás eredményét komolyan kell vennünk, ha egészségesen szeretnénk élni, az eredmények szerint pedig évente 200 orgazmusra van szüksége egy embernek, tehát havonta, vagy négyhetente 17-szer kell eljutnunk a csúcsra - írja a Daily Star.