Tesztelő párosunk ezúttal egy slágerterméket tett próbára: lássuk, hogyan teljesített a „Szabadság Ötven Árnyalata" sorozat hivatalos licencével bíró csiklóizgató Dóri bugyijában!

Talán nem lövünk mellé nagyon, ha azt állítjuk, hogy a hölgyek között a legnagyobb rajongást az utóbbi évek filmes felhozatalában a Szürke Ötven Árnyalata trilógia váltotta ki; a nemi vágyak tekintetében gátlásokat nem ismerő sármos milliárdos, illetve a szende szűzlány erotikával és fétisekkel gazdagon fűszerezett szerelmét megörökítő alkotások a világ minden táján hatalmas népszerűségnek örvendenek a gyengébbik nem körében.

A Szürke Ötven Árnyalata trilógia a világ minden táján hatalmas népszerűségnek örvend a gyengébbik nem körébenForrás: AFP

A vibrátorokat és különféle segédeszközöket a maguk kendőzetlen valóságában a nézők elé táró filmekkel egyidőben természetesen piacra kerültek maguk a játékszerek is, így immáron néhány óra erejéig a hálószobák magányában bárki Christian és Anastasia bőrébe bújhat.

A többek között arcmaszkokat, ostorokat, bilincseket, csipeszeket, rúdvibrátorokat, valamint anál izgatókat is magában foglaló termékcsaládból ezúttal a „My Body Blooms" névre hallgató csiklóizgatóra esett a választásunk: ez tulajdonképpen egy bugyiba rejthető, lapított formájú vibrátor, amely rádiófrekvenciás távirányítója révén akár méterekről is észrevétlenül irányítható! Jól hangzik, ugye? Nos, a mi fantáziánk is beindult, azonban a tapasztalataink bemutatása előtt lássuk, mit is tartalmaz a csomagolás!

A My Body Blooms egy bugyiba rejthető, lapított formájú vibrátor, amely rádiófrekvenciás távirányítója révén akár méterekről is észrevétlenül irányíthatóForrás: Dóri és Krisztián

A „My Body Blooms” szett három részből áll: az ívelt, rendkívül átgondolt formavilágú, minőségi kivitelezésű csiklóvibrátor mellett egy kisméretű diszkrét távirányítót, illetve egy szépen kidolgozott bugyit is találunk. Jó pont, hogy a segédeszköz beépített akkumulátorának töltéshez használható USB-s töltőkábel mellett egy jó minőségű – természetesen a film logójával ellátott - szatén zsákot is tartalmaz a készlet, amely segítségével az örömszerző diszkrét tárolása is megoldott.

A szett lelkét képező vibrátor formavilága meglepően újszerű és funkcionális, azonban a felhasználás módozata miatt ennél ideálisabb külsőt elképzelni sem tudunk: a finoman hajlított, elvékonyodó kialakítású eszköz vékonyabb végében található maga a rezgőmotor, amely egy pici dudor révén közvetlenül képes a csikló izgatására, a szélesebb rész pedig az izgató megfelelő pozícióban tartásáért felel.

Az anyag minősége elsőrangú, emellett a segédeszköz teljes mértékben vízálló kivitelt kapott, ahogyan az el is várható ebben az árkategóriában. A nagyjából 1 óra folyamatos használatot lehetővé tevő akkumulátor feltöltése a vastagabb ág végén lévő rejtett csatlakozó segítségével történhet meg, a műveletről pedig az egyetlen, a bekapcsolásért és a szám szerint 8 darab program váltásáért is felelős gombba épített LED nyújt tájékoztatást.

Az anyagminőség elsőrangú, emellett a segédeszköz teljes mértékben vízálló kivitelt kapottForrás: Dóri és Krisztián

A tenyérbe simuló méretű és formavilágú távirányító sajnos már nem kapott beépített akkumulátort, ehelyett szabványos gombelemet tartalmaz, de nagyjából ez az egyetlen negatívum, amit elmondhatunk róla; a kidolgozás minősége példás, jó kézbe fogni, a mérete optimális, a gombok pedig éppen annyira működnek határozottan, hogy még zsebbe rejtve se nyomódjanak le véletlenül (bár ez akár még izgalmas helyzeteket is szülhet, lásd később...). Apró hiányérzetünk csak amiatt támadt, hogy ez a távvezérlő (szemben például a LELO Hula Beads-szel) nem tartalmaz rezgőmotort, így az irányító fél nem tudja, mi is történik éppen a partnere bugyijában, márpedig ez nem lenne haszontalan információ, tekintve, hogy a szettet vélhetően a legtöbben nyilvános helyen tartózkodva használják majd. Így tettünk mi is, de a részletekről már Dóri számol be nektek:

„Nagy rajongója vagyok a sorozatnak, szóval amikor Krisztián egy nap azzal fogadott, hogy kipróbálhatunk valamit a film hivatalos játékszerei közül, azonnal meglódult a képzeletem! Nehéz volt a döntés, de mivel bilincsünk és fenekelőnk már van itthon, és rúdvibrátorból sem szenvedek hiányt, jó ötletnek tűnt, hogy ezt a kis huncut csiklóizgatót tegyem próbára! Amikor kibontottam a csomagot, először a bugyi akadt a kezembe, ami sokkal jobb minőségű volt, mint azt gondoltam volna. Mindennapos használatra biztosan nem ezt választanám, de el kell ismerni, hogy meglepően szexi darab, és nagyon finom anyagból készült! Kicsit aggódtam, hogy méretre passzolni fog-e rám egyáltalán (elég vékony vagyok, bár a popsim azért kellően széles), mert tudomásunk szerint csak egyetlen méretben kapható a szett, de kár volt ezen töprengeni, ugyanis a fehérneműt oldalt lehet megkötni, emiatt tényleg bárkire jó lesz, maximum a husisabb lányokon picivel kevesebbet takar majd az aprócska textil!

A fehérneműt oldalt lehet megkötni, emiatt tényleg bárkire jó leszForrás: Dóri és Krisztián

A bugyinak van még egy különlegessége, egy pici belső zseb, amibe magát a vibrátort lehet becsúsztatni. Nagyon ötletes megoldás, így ugyanis sehogyan sem tud kicsúszni a bugyiból, szóval attól nem kell tartani, hogy az étteremben sétálva valami kiesik a szoknya alól, és koppan egyet a földön! Amikor először felvettem a bugyit és „kitömtem" magam, picit furcsa volt, de sokkal kevésbé zavart, mint amire számítottam. Jó, szűk farmert persze nem szívesen vennék fel hozzá, de tényleg meglepően jól idomul a testhez a játékszer, a csiklóizgató dudor pont jó helyen van, a vastagabb rész pedig nem nyomja a szeméramajkakat, és a combjaimat sem piszkálja. A bársonyos borításért nagy plusz pont jár, mert ettől egyrészt kellemesebb viselni, másrészt a bugyiban sem csúszkál folyamatosan az eszköz, így leülve és járás közben sem okoz gondot!

Egy ilyen játékot a hálószobában is ki lehet próbálni, de miért tennénk, ha bárhol máshol is lehet? Első körben egy péntek esti könnyed bevásárlásra gondoltam (ezzel biztos meghoztam volna Krisztián kedvét hozzá), de aztán eszembe jutott, hogy mégis csak furcsa látványt nyújtanék a mirelit hűtő mellett guggolva, a cicimet markolva, csukott szemmel pihegve!

,,Mégis csak furcsa látványt nyújtanék a mirelit hűtő mellett guggolva, a cicimet markolva, csukott szemmel pihegve"Forrás: Shutterstock

 Ezért aztán inkább a mozi mellett döntöttünk, gondosan a leghátsó sorba vásárolva a jegyet, távol a fürkésző tekintetektől! Kicsit olyan volt az egész, mint egy első randi, kislányos izgalommal foglaltam le a jegyeket, és ez a kis bűnös érzés csak fokozódott, amikor néhány óra múlva a helyünkre huppantunk! Mivel a bugyimba már otthon becsúsztattam legújabb játékunkat, útközben az is kiderült, hogy járni és vezetni is lehet benne, bár utóbbit nem ajánlom, ha az ember párja van annyira aljas, hogy piros lámpánál képes bekapcsolni a távirányítóval, majd kaján vigyorral az arcán közölni, hogy: „Bocsi, véletlen volt!" Persze, véletlen volt, úgy egy percig, de szerencsére jött a zöld, és mehettünk is tovább! Szóval, a moziban ülve talán még soha nem vártam ennyire a villanyoltást, mint most!

Ne kérdezzétek, milyen film ment, egy percig sem tudtam figyelni rá, annyira dobogott a szívem az izgalomtól! Bezzeg Krisztián, nyugalmat színlelve csak tömte az arcába a pattogatott kukoricát, majd váratlanul sunyi módon, jó negyed óra csipkelődés és noszogatás után kapcsolta csak be a bugyiban addig csendesen lapuló ravaszdit!

Illetve, a csendesen azért egy kicsit túlzás, ugyanis valamelyest hallható, ha a „My Body Blooms" működésbe lép. Nem azt mondom, hogy lebuktat majd benneteket, de arra azért érdemes ügyelni, hogy ne üljenek mellettünk, ha csak nem szeretnénk, hogy egy idegen kérjen meg rá, hogy kapcsoljuk már ki a mobilunkat! Ez különösen a Messenger üzenetet jelző rezgésre megdöbbentően hasonló funkció használata közben esélyes, szóval, ha tényleg nyilvános helyen szeretnétek használni az örömszerzőt, azt tanácsoljuk, hogy keressetek magatoknak félreeső helyet! Már csak azért is, mert ez a kis huncutság meglepően jól teszi a dolgát! Nem azt mondom, hogy nem volt még ennél erősebb vibrátorom, de méretéhez képest nagyon lelkesen képes munkálkodni odalent, és ha ülve használod, még inkább felerősödik a rezgése! Ha rendszeresen olvassátok az írásainkat, talán már tudjátok, hogy nem vagyok az a kifejezetten csiklós típus (kivéve, ha a Womanizerről van szó), de

bevallom, ezúttal nem kellett sok idő hozzá, hogy cuppogósra nedvesedjek! Igazából nem tudom megmondani, hogy mi hatott így rám, talán a helyzet szülte, vagy a kis „BB" motorja rezeg másképp, de sokkal jobban felhúzott a bizsergés, mint arra számítottam!

,,Nem kellett sok idő hozzá, hogy cuppogósra nedvesedjek!"Forrás: Shutterstock

 A további részletekről inkább nem írnék semmit, legyen elég annyi, hogy a filmre egyikünk sem emlékszik, én pedig egyre nagyobb levegőket véve, Krisztián nyakát harapdálva adtam a tudtára, hogy ideje indulnunk!"

Összegezve, a „My Body Blooms" nem okozott számunkra csalódást, sőt, úgy gondoljuk, hogy ez egy olyan játékszer, ami azon hölgyek számára is ajánlható, akik ódzkodnak a klasszikus vibrátoroktól. Ez a szett sokkal inkább a közös játékról, a pajzán élményről, az egymás iránti vágy felcsigázásáról szól, mintsem a puszta orgazmusról, így kiváló választás lehet olyan párok számára is, akik eddig nem próbáltak még ki egyetlen segédeszközt sem.

A „My Body Blooms" csiklóvibrátort az „Erotikashow.hu" webáruház biztosította számunkra, amelyet ezúton is köszönünk!