Elkészültek a férfi szexrobotok, a prototípus a Henry keresztnevet kapta.

183 centi magasság, kidolgozott felsőtest és csábító mosoly: ő Henry. Szinte olyan, mint egy valódi pasi, de nem az: ő ugyanis egy szexrobot. Sokat írtunk már a női szexbabákról, most pedig piacra dobták a párjaikat is a hölgyek örömére. Egyelőre még mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha szeretnénk egyet hazavinni belőlük, áruk ugyanis 2,7 és 3,7 millió forint között mozog.

Egyébként rengeteg jó tulajdonsággal fel vannak ruházva: hazaérve köszönt bennünket, szexi brit akcentusa van, és el tudja azt is mondani, melyik a kedvenc mozifilmje, sőt romantikus mondatokat is tud idézni egy-egy versből vagy regényből.

Testük szilikonból készült, fejük pedig egy telefonos applikáció segítségével irányítható. A szakemberek egyébként megrendelésre készítik el, megszabhatjuk például, hogy milyen testfelépítésű legyen, sőt a férfiassága méretét is mi határozhatjuk meg.

Matt McMullen, a cég vezetője a DailyMailnek elmondta, bízik benne, hogy a férfi szexrobotok remek társaságot jelentenek majd a magányos nők számára.