A 37 éves Rebecca Barker szexuális étvágya kielégíthetetlen volt, bár ő mindent megpróbált, hogy csillapítsa: napi 7 órát szexelt és a párcserét is kipróbálta, hiába.

Saját szexuális vágyának csapdájába esett a 37 éves, háromgyermekes anyuka, Rebecca Barker. A nő fiatalon házasodott meg először, első két gyermeke attól a férfitől született, akivel elvesztette a szüzességét. 24 évesen azonban úgy döntött kilép a kapcsolatból, és Franciaországba költözött édesanyjához, itt kezdődött a kálváriája.

Szexfüggőségéről vallott a háromgyerekes anyaForrás: Rebecca Barker

Megismerkedett egy férfival, akivel első látásra egymásba szerettek, és természetesen eleinte rengeteget szexeltek. 2010-ben megszületett a közös lányuk, majd ezután elkezdte bizonytalannak érezni magát. Folyamatosan kritizálta magát, végül a szorongás miatt gyógyszereket kapott, és ezután lett irányíthatatlan a szexuális étvágya. Minden ébren töltött pillanatban megszállottan a szex járt a fejemben. Amikor átengedtem magam a vágynak, sokkal nyugodtabbnak éreztem magam, de nem tartott sokáig a kielégülés. Ahogy megkaptam, már újra akartam" – mondta Rebecca, aki folyamatosan szexért könyörgött vőlegényének, és szerencsétlennek érezte magát.

 

Naponta ötször szexeltünk, hogy kielégüljenek az igényeim, de nem volt elég" – számolt be betegségéről az anya. Pszichiáterhez is elment, aki a szexfüggőség miatt változtatott a gyógyszerein, de ez sem segített. Rájött azonban arra, miért áhítozik szexért a teste: ez volt a leggyorsabb módja a boldogság elérésének. Abbahagyni azonban nem tudta. Végül egy időre az édesanyjához vitte a gyermekeit, és szakított vőlegényével, és le is csillapodott kicsit, de csak rövid időre. Lett egy újabb kapcsolata, ami csak a szexről szólt: akár napi hét órán át is csinálták. A hálószobán kívül azonban nem értettek egyet, ezért szakítottak.

De jött egy újabb partner, szintén csak a szex miatt. Még a párcserét is kipróbálta az anya, de ez sem volt számára kielégítő. 2015-ben aztán úgy döntött, nem szedi tovább az antidepresszánsokat, ezzel együtt a szexuális étvágya is csökkent, egy pszichoterapeuta pedig szexfüggőként diagnosztizálta. Rebecca pedig rájött, hogy nem a szex az egyetlen eszköz arra, hogy jobban érezze magát. A felismeréssel együtt egy férfi is belépett az életébe, akivel ma már "csak" napi egyszer szexelnek, de minden tökéletesen működik köztük. A szorongásait meg tudja beszélni partnerével, így nem kell az orgazmus által enyhítenie. Történetét azért osztotta meg mindenkivel, hogy bizonyítsa, a sezxfüggőség komoly mentális betegség - írja a The Sun.