Sokan úgy vélik, hogy csak akkor lehet teljes egy szexuális együtt lét, ha mindkét fél eljutott az orgazmusig. Ám ez nem így van. A test ugyanis összetett folyamaton keresztül jut el a csúcsra, és az út is legalább olyan élvezetes. 

A szexuális élvezetet mibenlétét már az 1960-as években kutatni kezdték. A Ripostcikke szerint Masters és Johnson a szexuális élveztetet 4 részre osztotta: izgalom, fenntartás, orgazmus, és megnyugvás. Úgy gondolták, hogy az élvezet előszobája a vágy.

Bonyolult út vezet az orgazmusigForrás: Thinkstock

Ma azonban sokkal inkább uralkodik az a nézet, miszerint a szexuális élvezet nem lineáris rendszer. Megtörténhet, hogy a vágy csak akkor lép fel, amikor az egyén agya kódolja a szexuális helyetet. Ebből következik, hogy az orgazmushoz nem egyenes út vezet, vannak tényezők, amelyek elősegítik, és vannak, amelyek gátolják. 

Egy azonban biztos: nem szabad görcsölni rajta, hiszen a gyönyörig vezető út épp olyan élvezetes, mint maga az orgazmus.