Tudósokat, férfiakat, de még a nőket is foglalkoztatja a női orgazmus rejtélye. Hogy lehet még jobb, és hogyan érhető el minden alkalommal? Egy kutatás most felfedi, mi is az az orgazmusszakadék.

A női orgazmus rejtélye régóta foglalkoztatja a férfiakat, a kutatókat, de még a nőket is. Dr. Laurie Mintz szerint még mindig hatalmas az úgynevezett orgazmusszakadék nők és férfiak között. Az erősebb nem 91 százaléka jut orgazmushoz az együttlétek során, míg a nőknél ez csak 39 százalék. 

A nőknek még mindig csak kis része jut el a csúcsraForrás: Shutterstock

A tanulmányban kiderült az is, hogy a legnagyobb hiányosság talán abban lehet, hogy a szexuális nevelés során teljesen figyelmen kívül hagyjuk a csiklót, inkább csak a belső szervekre fókuszálunk. Vagy egyszerűen csak a partner nem fordít elég figyelmet ennek a testrésznek az izgatására. Még mindig inkább a behatoláson van a hangsúly. 

Dr. Mintz a tanulmányában leírja, hogy holland iskolákban azonban a maszturbációról, a csiklóról és a szexuális örömszerzésről is beszélnek a diákokkal.