Kajdi Csaba lerántotta a leplet azokról a "modellekről", akik a fényes karrier helyett a könnyebb utat választották, és kétes hírű munkákat vállaltak el Dubajban, na meg persze olykor itthon is. 

Kajdi Csaba az egyik legismertebb modellügynökség tulajdonosa, aki testközelből nézte végig a modellek csillogó életét, de természetesen szaftos sztorikat is látott, amelyek nem sikertörténetek, és amiknek a szereplői nem szeretnék, ha nyilvánosság elé kerülne az, ők mivel is keresték pontosan a kenyerüket. Csaba a Best Magazinban osztott meg egy-két ilyen történetet.

Kajdi Csaba lerántotta a leplet a dubajozó modellekrőlForrás: Shutterstock

Még réges-régen dolgozott nálam egy lány, akinek az egész ország ismeri a nevét, hiszen az egyik legfoglalkoztatottabb tévések egyike volt. Ma már inkább tisztes családanyaként szerepel az újságokban" – kezdi Csaba. Hozzátette, szép modellkarrier állhatott volna a lány előtt, de ő más utat választott. "„Hosszú ideig rágta a fülemet, hogy nem olyan nagy dolog hébe-hóba kijárni Dubajba kétes hírű munkákra" – folytatta a történetet a modellügynök. Nem tudta meggyőzni a lányt arról, hogy az ő ügynökségénél ez nem fér bele. „Ő úgy döntött, élne a jól fizető lehetőséggel, és lemondva az ígéretes modellkarrierről, végül elhagyta az ügynökséget" – zárta a lány történetét, akinek esete nem példa nélküli. Pár évvel ezelőtt nyilvánosságra kerültek a megrendelhető modellek adatai, nagy botrányt kavarva, sokak azóta sem győzik tisztára mosni a nevüket. „Egy celebnek nagy nehézségek árán sikerült, de komoly árat fizetett a dubajozásért. Évekkel ezelőtt már gyűrűs menyasszony volt, amikor egyik este SMS érkezett a telefonjára. Pechjére pont a fürdőszobában volt, így a vőlegénye nézett rá az üzenetre, amiben az állt, melyik fővárosi hotel hányas számú szobájában várják, és hogy mekkora gázsival számolhat a találka végén. A férfi azonnal felbontotta a jegyességet. Manapság már igazi mintafeleség, de hiába próbálkozik, életének ezt a fejezetét sosem tudja kitörölni a múltjából" – írta Csaba.