Nudist Hottie néven vált ismertté az a 70 éves nő, aki azzal tett szert komoly bevételre, hogy meztelen képeket oszt meg magáról -írja a Daily Star.

A Palm Springs-ben élő nő mindig is imádott pucérkodni, szerinte a test egy műalkotás. Nudist Hottie egyébként már az egyetemi évei óta boldog házasságban él fotós férjével, akinek fiatalkorában is boldogan állt modellt meztelenül.

Mint mondja, sokan kértek tőle korábban is szexi képeket, ezért megkereste a számára legmegfelelőbb weboldalt, ami nem más, mint az IsMyGirl.

A meztelen testek, akárcsak az enyém, igazán lenyűgözőek, és imádom megosztani másokkal a pucérságom minden báját, hogy mások is élvezhessék, örömet leljenek benne."

Nudist sokat köszönhet a weboldalnak, ugyanis mióta felregisztrált, valósággal felpezsdült az élete: rengeteget beszélget rajongóival, és szerencsére a negatív kommentelők is messziről elkerülik.

A nő követői között akadnak lábfetisiszták és párok is, ahol a nők előszeretettel utánozzák az általa bemutatott pózokat.

Elmondása szerint eddig 10 ezer dollárt (azaz kb 3 millió forint) szedett össze az eladott képekből.