Nem csak a mentális egészségünkre, de szexuális rutinjainkra és az ismerkedésre is jelentős hatással van a járvány. Nincsenek lopott percek az ágyban, amíg a gyerekek haza nem érnek a suliból, lőttek az esti randiknak, és nehezebben találunk énidőt, amit magunkra fordíthatunk. Íme Csörgits Kinga szexuálterapeuta túlélőtippjei a feltöltődésre és a vágy megőrzésére a járványidőszak alatt.

Nehéz úgy kettesben maradni, ha a digitális oktatás miatt otthon vannak a gyerekek, vagy ha hazavisszük a munkahelyi stresszt a homeoffice miatt. A terapeuta szerint az eddig megszokott rövidebb együttlétek helyett, egy hosszabb alkalom távol a hálószobától hetekre fel tud tölteni energiával.

Egy csók is lehet intim pillanatForrás: Shutterstock

"Ha elvonulásra nincs lehetőség, használjuk a lopott intim pillanatokat. Nem kell, hogy feltétlenül szex legyen belőle, viszont egy gyengéd érintés, vagy egy csók fenn tudja tartani a vágyat. (...) Előfordul, hogy a megváltozott körülmények miatt a szex nem tud kielégítő lenni, akkor itt a lehetőség kipróbálni a böjtölést. Tegyük át a fókuszt a munkára, gyerekekre, stb. a szexualitást pedig hagyjuk pihenni, újratöltődni. Semmi gond nincs azzal, ha most nem kívánjuk annyira az együttlétet, mert most nincsen rá se tér, se kedv, se idő" - véli a szakember.

Ha a körülmények megengedik, itt az idő a kísérletezésre, új dolgok felfedezésére. "Például nem kell mindig orgazmusközpontú együttlétekben gondolkodni. Ha nincs benne az összekapcsolódásban az idő nyomása és az orgazmuskényszer, egészen más dimenziójú együttlétek születhetnek. A szexben akkor is lehet fejlődni, ha nem végződik egetrengető orgazmussal. Persze ehhez az kell, hogy a rutin útvonalakat, a sürgetést és a türelmetlenséget magunk mögött tudjuk hagyni" - tanácsolja a szakember, aki a túlzott pornó fogyasztástól óva int:

"Nincsen gond azzal, ha rendszeresen önkielégítünk, de ha ezen felül is szeretnénk valamit kezdeni a szexuális életünkkel, akkor káros lehet a túl sok pornó, ugyanis függőséget okoz, és megöli a szexkultúrát. Ha úgy érezzük, hogy itt az ideje levezetni valahogy a feszültséget, menjünk inkább el futni, vagy jógázzunk otthon."

Forrás: Shutterstock

Ez az időszak arról szól, hogy megtanuljuk átcsoportosítani az energiáinkat és megtaláljuk a módját, hogy levezessük a bezártság, bizonytalanság okozta feszültségeket. Ha tudatosan állunk hozzá ehhez a helyzethez, a javunkra tudjuk formálni, legyen szó párkapcsolatunk építéséről, a felgyülemlett feszültségek levezetéséről, vagy személyes fejlődésünkről.