Volt már szexuális álmod? Ha igen, egészen biztosan tudod, hogy a szuper élménytől egészen a végtelenül kellemetlenig terjedhet a skálája. Miért álmodunk egyáltalán intim együttlétekről, és mit jelent, ha például egy idegennel vagy épp a főnökünkkel gabalyodunk össze?

Az álmok többsége – 90 százaléka – a REM alvási szakaszban ér minket. Ebben az állapotunkban az agyunk szinte ugyanolyan aktív, mint amikor ébren vagyunk.

Az agy azon területei, amelyek a REM során a legaktívabbak, vezérlik az érzelmeinket, különösen a limbikus rendszert, mely felelős a jó és a rossz érzelmek létrehozásáért és irányításáért – mondja Zoé Williams kapcsolatterapeuta. Épp ezért van az, hogy amikor visszagondolsz az álmaidra, inkább érzéseket tudsz felidézni, innen pedig nem kell nagyot ugrani, hogy szexuális álmokról beszéljünk.

Egy, a közelmúltban készült tanulmány  szerint a nők 46 százaléka álmodott arról, hogy mással van együtt – mondhatni álmában megcsalta párját. Ez több mint a korábbi, koronavírus-járvány előtti időben mért arány, aminek igen egyszerű oka lehet. Az otthoni munkavégzés, a korlátozott mozgástér, a kevesebb inger és a társas interakciók visszaszorulása mind jelentős változásokat jelentett a mindennapjainkban. Mivel az alvás nagyban tükrözi a nappali életünket, talán egyáltalán nem meglepő, hogy álmaink is megváltoztak.

Egy, a közelmúltban készült tanulmány szerint a nők 46 százaléka álmodott arról, hogy mással van együttForrás: Shutterstock

Az agy álmodás közben feldolgozza az aznap minket ért imputokat. Amennyiben napközben, ha nem is a felszínen, de gyakran foglalkoztat minket a szex, az intimitás, vagy épp annak hiánya, akkor ez fog tükröződni az álmainkban is. Ám nem minden szexuális jellegű álom mögött van jelen igazi vonzalom.
Hilda Burke pszichoterapeuta szerint a szexuális álmok többségében egyáltalán nem a szexről szólnak, más érzelmeket helyettesítenek.
Mit jelentenek a különböző szexuális álmaink, ha egy, számunkra az életben nem vonzó személlyel kapcsolatosak?
Szex a főnökünkkel, tanárunkkal
Amikor, egy felettünk álló emberhez kerülünk álmunkban intim közelségbe, az gyakran arról árulkodik, hogy szeretnénk nagyobb hatalmat kapni, mi irányítani, előrébb lépni a szamárlétrán, de nem merünk ezért tenni. Ugyanakkor jelentheti azt is, hogy nagyobb figyelemre, több visszajelzésre vágyunk annál, mint amit jelenleg kapunk.

Ha egy felettünk álló emberhez kerülünk álmunkban intim közelségbe, jelentheti azt is, hogy nagyobb figyelemre vágyunkForrás: Shutterstock

Szex egy régi iskolás társunkkal
Sok osztálytársunk, csoporttársunk arcát talán már fel sem tudjuk idézni, de az emlékezetünkben ott vannak, az álmainkban pedig elő tudjuk őket hívni. Amikor egy ilyen emberrel szexelünk, az utalhat az akkori énünkkel való kapcsolódási vágyunkra, a gyermekkori, tinédzserkori gondtalanság utáni sóvárgásra.

Szex egy híres emberrel, sztárral
Aki elérhetetlen, mindig izgalmas. Ráadásul mivel nem ismerjük, felruházhatjuk őket olyan tulajdonságokkal, melyek a képzeletünkben élnek róluk. Ez egyfajta játékosság, de annak a szimbolikája is lehet, amire az ágyban titkon vágyunk.

Szex a párunkon kívül valakivel
Amennyiben kapcsolatban vagyunk, az álombéli „megcsalás" nem jelenti feltétlenül azt, hogy valami nem működik jól, és másra vágyunk. Persze nem mindegy, hogy ki az álom-partner. Abban az esetben, ha valaki olyannal szexelünk álmunkban, akiről a való életben is fantáziálgattunk már – de nincs szoros ismeretség köztünk -, az csupán a szexuális vágy „legális" beteljesítése, nem igazán érdemes többet mögé látni.

Amikor egy ismeretlennel bújunk össze, ott már érdemes elgondolkodni, hogy mit is képvisel. Mivel ez a fajta álom-szex már jelentheti valaminek a hiányát.