A múlt héten robbant a bomba, hogy két nő is szexuális zaklatással vádolja a Szex és New York sorozat ikonikus férfi szereplőjét, sokak álompasiját, Chris Noth-ot. Most két újabb nő állt nyilvánosság elé azzal, hogy molesztálta és bántalmazta őket Mr. Big.

Hosszú kihagyás után idén decemberben tért vissza a képernyőre a Szex és New York, ami rögtön az első új epizóddal sokkolta a közvéleményt. A polgárpukkasztó sorozat ikonikus férfi szereplőjét, Mr. Biget sokan szerették, sokan megvetették, most azonban úgy tűnik, a karaktert megformáló Chris Noth renoméján nagy csorba esik.

A színész egyelőre nem kommentálta a róla megjelent híreketForrás: NORTHFOTO/Copyright © 2017 BACKGRID, Inc./Japz

A színészt múlt héten két nő is azzal vádotja, hogy molesztálta őket. Ezután állt elő saját történetével Chris Noth volt barátnője, a szupermodell Beverly Johnson, aki azt állítja, hogy a színész 1990 és 1995 között tartó kapcsolatuk idején többször is megverte. Most pedig egy újabb lány szólalt fel és megdöbbentő dolgokat árult el a népszerű színészről.

A 30 éves nő szerint Noth részegen tért be a Da Marino nevű étterembe, ahol erőszakosan fogdosni kezdte őt, lehúzta a harisnyáját, és amikor bemenekült a hátsó irodába, a színész oda is követte. Csókolgatta mindaddig, mire végre sikerült lerángatnia magáról – írja a Blikk.

Chris Noth egyelőre nem kommentálta a róla megjelent híreket.